"Víg Miska négyszámos blokkja egy mélyen vallásos, költői, lebegő világ......"

Kamondy Ági   Dalok Közép - Nirvániából c. lemeze kapcsán. (természetesen a Nap Az Apáról van szó...)
Magyar Narancs 95.03.09.

Krasznahorkai László a Sátántangó kapcsán
Magyar Narancs 94.02.10.

Gradpierre Attila  a Kutya éji dalában Mariettáról.

98.10.15.

...A Balaton élő felvétele tökéletes, mert tökéletlen. Összekevert verssorok, fokozatos belezökkenés a ritmuskerékvágásba, kontrollkérés az énekre, ahogy az lenni szok. Ne gondolj arra, hogy Mariettával ez nagyrészt Trabant is lehetne, hagyd hadd sodorjon magával, s akkor nélküle is jó lesz, nagyon jó, pedig csak eljátsszák ezeket a nem porosodó, nem korosodó, bölcs és költői dalokat, minden különösebb kunszt nélkül. "Vagy mágus ez, vagy kábulat", Víg Mihály tud valamit, amit nagyon kevesen...

Szőnyei Tamás
Magyar Narancs 93.04.29.

Most jó.
Van nekem most már CD-n is Balaton.
És milyen szépen szól!
Az a tavalyelőtti kazettakoncert inkább tavaszi (1985.04.27.), friss sodrású Balaton volt, ez pedig az enyém-fajta: őszikék. Kilenc szobafelvétel nyolcvankettő-nyolcvannégy közt, s utána öt szám egy nyolcvanhetes szegedi koncertről, de azok is, mintha lakásban.
Csupa fal vagyok.
Én már csak így szeretem. Szobára menni magammal.

Marton László Távolodó
Magyar Narancs 95.01.26.

Tizenkét évvel ezelőtt, amikor e koncert volt, milyen jól jött volna egy ilyen lemez! Kit izgatott akkoriban a felvétel minősége, milyen hálásak lehettünk volna - milyen hálásak lehetünk - Galántai Györgynek, aki sokat látott kazettás göncével megörökítette ezt az eseményt is. Mely nem volt egy rossz buli - átjöhetett azoknak is, akik lemaradtak: úgy '90 táján az Európa Kiadó-s része már megjelent kazettán. Emlékezetes felállásban - s méltó átfedésekkel - mindkét zenekar; mintegy arcképcsarnok a hőskorszakból: Víg, Hunyady, Dönci, Spenót, Másik, Menyhárt, Magyar, Vető, Kamondy, Kiss - hadd ne folytassam. Akkoriban nem volt még lemeze egyik társaságnak sem; más kérdés, hogy a következő évben -nagyjából
azonos körben és számokkal - elkészült az első Európa Kiadó LP, a Popzene. De azért disznó dolog, hogy nem lehettek ilyen lemezeink, persze ebbe most ne menjünk bele.
  Hanem mibe? Alighanem szerencsés volna megjegyezni, hogy mégis, mindazonáltal leginkább a gyűjtőknek vagy az így-úgy elfogultaknak ajánlható-e dupla CD, hiszen időközben túlestünk már e számok sokkal kedvezőbb minőségű felvételein, miként
túlestünk kicsit az egész korszakon is. Hogy így esett, hogy így eshetett, köszönet és hála a Bahiának, amiért módszeresen hozzáférhetővé tette partizán elődeink archív anyagait. Ha jól tudom, épp a Zichy-kastéllyal zárult a kör. Alkat, ízlés és nemzedék dolga, hogy nosztalgiázni, legyinteni vagy továbblépni adódik-e kedv, végül is mindegyikre hallható indok.

m. l. t.
Magyar Narancs 99.01.07.

Megjelentek Víg Mihály versei és novellái, csak így, különösebb cím nélkül, film- és koncertfotók csíkmásolataival a borítón, narancsszínű alapon. Itt kellene befejezni az írást, mert aki tudja, hogy miről van szó, az szépen lemegy a könyvesboltba, megveszi, hazaviszi, aztán vagy elolvassa, vagy nem, de akár így, akár úgy cselekszik, csak csendben, visszafogottan teszi, amit tesz, mert ez nem egy hőbörgő, dühödt világ, ez a Víg Mihályé, hanem ilyen pöszmötölős, pepecselős, sallangmentes univerzum, novemberi szerelmekkel, élő kövekkel, jó adag depresszióval. Ezt a kijárási tilalmat nem oldja fel egy rendelet, ez végleges, aki bújt, bújt, aki nem, nem, nincs apelláta. Általában gyanakodva forgatom az olyan könyvet, amelyben verset, dalszöveget, novellát, forgatókönyvet ömlesztve rak elém a szerző, itt azonban nincs zavar, semmi nyomasztó eklektika, minden műfajban ugyanazt a történetet viszi tovább Víg, ugyanazt az érzést cipeli, miközben dalból prózába vált, még csak nem is zökken az egész. Próbáltam a dalszövegeket versként olvasni, de minduntalan odatolakodott a dallam, az a nem túl bonyolult, sötét harmónia, amit annak idején még csak nem is szerettem túlságosan, és lehet, hogy a jövőben sem fogom megszeretni, csak épp a részemmé vált, mint annyi minden azokból a rohadt nyolcvanas évekből, hogy meghatározza cselekedeteimet, irányítsa gondolataimat olyan pillanatokban, amikor még csak eszembe se jut dudorászni, csak úgy zsigerből meglök erre vagy arra, én meg azt hiszem: én döntöttem.

Kovács Imre
Magyar Narancs 96.06.27.

   Az underground figurának kötete van. Bíztam benne, hogy nem lesz. Gondoltam, ő csak legyint az efajta megnyilvánulási lehetőségekre, és különben sem érdeklik a "lám, én is voltam ám valaki, csak nem vettetek rólam tudomást" rosszízű és szentimentális deklarációk. Azt hittem, hogy a dalok, a Víg Mihály-szövegek
ilyen kötetfélék nélkül is járják (járnák) a maguk útját.
   Szóval versek és novellák... Aki majd azzal a szándékkal veszi kézbe a kötetet, hogy felidézze a Balaton együttessel közösen átélt hangulatokat, az csalódni fog. Csupán verstördeléssel tipografizált sorokat talál, amelyek a várakozáshoz képest zömmel erőtlen, sőt megkockáztatom, néhol unalmasan naiv szövegek. Mert például a "Te egy angyal vagy és én szeretlek. Téged az égbe is járdákon követlek" strófákat akár egy általános iskolai padról is leolvashatnánk. A jellegztes előadásmód, illetve a hamiskás, három akkordos, ám mégis zseniális zene nélkül e szövegek elvesztették többértelműségüket és hangulatukat. A legszebb daloknál - mint például az Ott torony volt, Kész az egész, Kergetnek és még folytathatnám a sort -, aztán végképp nem érti az ember, hogy mi a francot keresnek ebben a puha fedelű, nem különösebben jól kinéző könyvben.
   Aki majd azzal a szándékkal veszi kézbe a kötetet, hogy most akkor olvas egy jó kis kortárs költészetet, illetve prózát, az is csalódni fog. Pontosabban megvonja majd a vállát, s lekap egy újabb könyvet a polcáról. Mert például a Végítélet harsonái vagy az egyébként kifejezetten jól sikerült, A közértes című
novellákhoz hasonlókat vagy jobbakat jó pár folyóiratban bármikor olvashat, hogy könyvekről már ne is beszéljek. Ráadásul a szerző által baedecker operának, zenés videorevünek és színielőadás szövegkönyvének aposztrofált, számomra kuszának és elkapkodottnak tűnő írásokkal pedig nem is lehet
igazán mit kezdeni.
   Aki eddig is tudta, ki az a Víg Mihály, az nemigen fog ráismerni ebből a könyvből. Nem fogja érteni, minek vannak ezek a mindenféle, eltérő színvonalú, egymást kioltó írások egy kötetbe villázva. Merthogy mindet a Víg írta? Valamikor, egyszer, és ezt most ide, egybe kellett gyűjteni? Aki viszont eddig nem tudott
semmit Víg Mihályról, az esetleg a kötet végén lévő egy kupac önsajnálattal, érzelgősen megírt utószóból akár következtethet is - nem túl jó dolgokra.
   Volt a Balaton, volt méginkább a Trabant. Ezen nincs mit magyarázni. Itt van a mostanában újra zenélő és író Víg Mihály. Stigmatizált, kiválasztott - egyszerűen jó. Ám mindez ezúttal nem tudott segíteni ezen a köteten.

-mt-
Merliner (internetes kiadás) II. évfolyam 7. szám

Van egy lemez, illetve csak kazetta még, a CD-re várni kell, szóval egy anyag, amire régen
vártunk. Illetve nem, ez így nem igaz, nem vártunk erre az anyagra, sőt meg sem fordult
már a fejünkben, hogy pont innen érkezik majd valami nagyon szép, nagyon fontos, tényleg
megrázó dolog.
A lemez, illetve kazetta címe gyanúsan patetikus: A fény közepe a sötétség kapujában.
Nagyon nehéz bármit is mondani róla.
Már megint a nyolcvanas évek undergroundjánál kellene kezdenünk, ez a kályhánk a hideg
táncterem sarkában, elő is ugrik egyből Molnár Gergely emblémává lett metaforája:
Nirvánia.

Nirvánia nincsen ma már, utódállamai kellemetlen helyek, törzsi háborúk és mélységes
mély recesszió.

Akadnak még posztnirvánok, akik szedegetik a nyolcvanas évek földalatti zenéit,
próbálják menteni a menthetőt, nem nagyon sikerül, használható fölvételek alig maradtak.

A Víg Mihály vezette Balaton egyike volt a nyolcvanas évek legimádottabb
kultuszzenekarainak és egyben egyike a legélhetetlenebbeknek, legreménytelenebbeknek.
Trabant – Balaton párosról helyes beszélni, amorf alakzatok, több mint egy tucat zenész
állandó izgése-mozgása, szobakoncertek, kiszámíthatatlan történések.

A zene végtelenül egyszerű, nem mintha nem fordulnának elő kitűnő zenészek a két
formációban (Másik János, Dénes József, Magyar Péter...), de az egyszerűség itt program
 volt, „csináld magad!”-zene, amatőrizmus a legjobb értelemben, szabadidőzene nagyon
 komolyan. Néhány hangból gyönyörű dalokat bírtak barkácsolni a trabant – balatonosok.

Mielőtt végigértekeznénk az egész korszakot: a Trabantnak gyorsan befellegzett, Víg
Mihály, a kivételes tehetségű dalszerző vitte-húzta-rúgdosta tovább a Balatont.

Nyolcvanas évek. A Balaton pont nyolcvanban indult és nagyon úgy nézett ki, nem éri meg
a kilencvenet. 87-ben gyakorlatilag megszűnt. Víg Mihály Pajor Tamással, Dénes
Józseffel, a magyar underground kirívóan tehetséges és legzaklatottabb életű figuráival a
Hit Gyülekezetében kötött ki.

Néhány éve megint létezik Balaton. Úgy ahogy korábban: éppenhogy. És most lett egy
lemez, nagyon rövidke, nincs harminc perc, de egyáltalán nem kevés.

Valószínűleg nem volt még olyan magyar rocklemez, amely ennyit el tudott volna mondani
halálról, életről, Gonoszról, Istenről. Megindító, megrendítő, gyönyörű lemez.

Prológus. A gyászinduló valami sebzett keringőbe csap át, indul a lélekhorrortrip le a
büdös mélybe, hogy a Fojtsd vissza című lebegéssel, aztán a Krokodil-balladával, végül az
Áldott, ki jő kezdetű himnusszal elérje a fény közepét, visszamásszon a mennyországba.

Tökéletes tizennégy perc, talán a legteljesebb lemezoldal, amit valaha hallottam. A másik
oldal csak a ráadás.

 A Balaton (most: Víg Mihály, Dénes József, Wahorn Simon, Oláh Imánuel) nem vett elő
semmi újat: rém egyszerű, még lakodalmas rocknak is átcsiszolható dallamok, enervált
énekhang, néhol alig-alig érthető motyogás, borongós presszóromantika, de roppant
hiteles és erős, igazi líra.

Víg Mihály ezért a lemezért megjárta a poklot. Megjárta a Hit Gyülekezetét, kijött belőle,
azóta annyi tragédia érte, hogy egy kerületnek elég volna, nemhogy egy egyébként is
érzékeny, zaklatott embernek: sűrű masszává állt össze körülötte a halál.

És az egykor Európa kiadós Dénes Józsefnek, Döncinek, akitől most tényleg működik a
Balaton, aki gitárfutamaival összefogja, fazonírozza, a dalszerzőzseni Víg ötleteit,
összetartja a zenét, szóval Döncinek megvan a csatlakozó sztorija: hogy kigyógyuljon az
alkoholból el kellett menekülnie a Hit Gyülekezetébe, aztán hogy kigyógyuljon a Hitből,
vissza kellett menekülnie az alkoholba.

(Egyébként tanulságos lenne elmondani Wahorn Simon történetét is, de ennyi talán elég,
csak hogy képben legyünk...)

Van ez nagyonvárt-márnemvárt remekmű, amelyről lehet ugyan beszélni, nagy nehezen, de
tök mindegy neki.

Az is mindegy ennek a lemeznek, ha a kutya nem veszi, az is ha éppen világsiker lesz.
(Nem lesz.)

Ez a lemez nem pop és nem rock már, más minőség. Készen van, egész, ott van a helyén,
ott, ahová kevesen jutnak el: a fény közepén, túl a sötétség kapuján.

U. P.
Népszabadság 1996. szeptember 21.

Trabant: 1980-ban alakult újhullámos punkegyüttes, amely
koncerteken nem lép fel, csak kazettára és szalagra veszi fel
műsorát. Lukin Gábor, Méhes Marietta és Vető János képezi
a együttes magvát. Mellettük Hajnóczy Árpád, Hunyady Károly
és Menyhárt Jenő működik közre a felvételeknél.

Ki Kicsoda a magyar rockzenében
Ifjúsági Lapkiadó Vállalat 1982

A Balaton együttes 1979-ben alakult Hunyady Károly és Víg Mihály összetalálkozásával. Ekkor ők szinte együtt laktak, számokat írtak, felléptek a Bercsényiben, a Kassák klubban, közös koncertet adtak az akkor bemutatkozó URH-val a Kulich Gyula téri pszichiátrián. Később közösen dolgoztak a Trabant együttessel - olyannyira, hogy a két zenekar szinte megkülönböztethetetlenné vált. Amikor a Trabant tagjai Amerikába mentek, elkezdődött a Balatonnak az Európa Kiadóval közös életszakasza 1984-től 87-ig. Ezután szünet következett 1991-ig, mialatt Víg Mihály két fiatal tehetséggel, Wahorn Simonnal és Oláh Imánuellel alkotott triót, amely számos kisváros klubjában fellépett. Dénes József, aki már a nyolcvanas években is szólógitározott a Balatonban, ismét csatlakozott az újjászülető együtteshez. Ekkor, '96-ban készítették el a Fény közepe a sötétség kapujában című anyagot, melyből mostani CD-nken nyújtunk egy kis ízelítőt. Az album dalai egy kerettörténet köré épülnek: a költő élete válságos pillanatában végső tettre szánja el magát, mérget vesz be. Szerencsére ennek hatására csak mély álomba zuhan. Kábulatában beutazza az alvilág birodalmát. Az eredeti korongon a szokásos audio sávok mellett egy programtrack is helyet kapott, így a PC-vel rendelkezők képes-hangos multimédiaként is élvezhetik a művet.

Weisz Tamás
Chip Magazin 98.04.

...A nyolcvanas évek undergroundjának utóvédharcosa, a Balaton, a múlt publikálása után vadonatúj dalokkal jelentkezett, mely továbbra is kicsit egyhangú, tipikus házibulizene, mégis fontos kor- és közérzeti dokumentum...

Jávorszky Béla Szilárd
Népszabadság 1996.12.20.

Hosszan tartó szélcsend után újra hullámzik a balaton!
Szomorú-bölcs példabeszédeik az eddigieknél is melankolikusabb mosollyal csábítanak egy N számú álomvilág felé, s bár tóparti ködökből szőtt állatmeséikkel már-már a Hold partjait mossák, nehéz vizeikkel csak lélekben edzett úszók próbálkozzanak!

Hofbauer Attila
‘Z‘ Magazin 1996 ősz

Ereszkedjünk alá a kráter sűrű levegőjébe! Tűrjük, hogy a lucskos, intim tömeg minket is megemésszen!
Végül már nem tudjuk azt sem, melyik végtag a miénk, apró, kitervelt mozdulataink magunkat vagy másokat hoznak-e izgalomba. Élvezzük ezt a hússatut. A színpadon a zenekar, amelyik túlélte önmagát, és túlélte a közönségét is. Próbáljuk érezni, ahogy nyaldosnak a laza hullámok, próbáljuk érezni a partot - nem lehet. Száraz meder, homok és rothadó hínár.

Sebaj Fóbiás
 

Unalmas, bamba dobgép, egy emberként üvöltő állatok - fekete bárányok nyája.
A koncert leginkább egy múltellenes hadjáratra emlékeztet, az emlékek szisztematikus megsemmisítésének legegyszerűbb módja az emlékek feltámasztása.
De higgyük azt, hogy erről nem a zenekar tehet!
Gondoljunk arra, hogy talán eltévedtünk - ez nem a Balaton. Ez a fertő.
 

VOLT 93 június

 ...Első kiadványaik egyike egy Balaton-koncertfelvétel. Az emberek többségének e név hallatán nyilván a langymeleg nyári lubickolás, sörözés és ellentétes (ritkábban azonos) nemű embertársainak hajszolása jut az eszébe. Pedig Balaton (fedő) névvel a nyolcvanas években zenekar is dolgozott. S a Víg Mihály vezette csapat az akkoriban föld alá szorított alternatív kultúra egyik prominens képviselője volt. Az említett kazettán az 1980-ban, az URH-val egy műsorban, a Kulich Gyula téri pszichiátriai klinika udvarán debütáló zenekar 1985. április 27-én tartott koncertjének csonka változata hallható. Lemaradt róla a három vendég - Kozma György, Müller Péter Iván és B.S. Január - egyébként fantasztikus műsora, valamint Pajor Tamás Időt töltök című száma és a Lukin-Vető páros Szállodák kezdetű dala. Ennek ellenére ez a közel egy óra méltón reprezentálja a Balaton nyolcvanas évekbeli munkásságát. S bár a zene kicsit monoton, tipikusan házibuli-muzsika, mégis fontos kor-és közérzetdokumentum...

(jávorszky)
Új Magyarország 1993. 06.01.

A BALATON 1979-ben ‘‘alakult‘‘, ami abból állt, hogy Hunyady Károly, aki a katonaság alatt egész jól megtanult gitározni és Sóskuti Tibor egy negyedik barátunk lakásán próbákat kezdett tartani velem, aki a körülményekhez képest szintén konyítottam valamit a gitározáshoz. Később (egy hónap múlva) csatlakozott az együtteshez Villányi Zoltán, aki saxofonon próbálkozott mérsékelt sikerrel.
Diákat készítettünk magunkról és azt az első koncerten, ami a Bercsényi kollégiumban volt, vetítettük is.
Ezután húgom disszidált, s mi üresen maradt lakrészébe beköltözvén istenigazából nekiláttunk a munkának. Elég sok számot írtunk.
1980 szeptember tizenharmadikán együtt léptünk fel az URH-val, ami kb. a Molnár Gergely utáni magyar új hullám megnyitó eseménye volt. Így kezdtem én együtt a pályát Müller Péterrel és Menyhárt Jenővel.
Dobosok és basszgitárosok sűrűn cserélték egymást, végül megismerkedtem Vető Jánossal, Lukin Gáborral és lényegében szünetelt a Balaton tevékenysége, mert én elkezdtem játszani a Trabantban, 82-86-ig.
Ekkor az énekesnő, Méhes Marietta elment New Yorkba, a Lukin L.A.-be, és én nem tehetvén mást, újra összetrombitáltam az u.n. Balatont, ami nem volt más, mint az időközben megalakult Európa Kiadó csatolt része. Mint előzenekar tevékenykedtünk. Közös dobos Magyar Péter, közös szintetizátoros Másik János és közös szólógitáros Dénes József. Volt két közös turnénk és nagyon valószínű, hogy 86-87-ben nem sok jobb program volt megnézhető az országban.
Ekkor én ‘‘az ám a bolond, aki könnyűzenész lesz Magyarországon‘‘ felkiáltással abbahagytam a könnyűzenét, hogy színdarabok írásával kezdjek próbálkozni.
Azóta a legrendszertelenebbül lépegetünk fel itt-ott.
1992-ben megjelent első és azóta utolsó kazettánk 2500 példányban. Tervbe van véve egy második, amelyen az előző kazettán nem szereplő számok lennének.
Én a jövőben kisoperákat szeretnék két-háromszor előadni, hogy a végtermék video legyen, mert az a meggyőződésem, hogy nekem ez a dolgom.

Víg Mihály
1995

És ha most visszatérne a budai klubba New Yorkból, nagyon meglepődne, mikor a saját tizennyolc éves alteregóját látná kortárs zenésztársaival a színpadon. Úgy érezné, hogy itt semmi sem változott. Nekik ott Monroe, nekünk itt Méhes. Az ef Zámbó Öcsiéknél a vokál folyamatos fiatalítása például nem titkolt célért folyik, mégpedig azért, hogy a bulizene kortalan legyen, az állandó slepp bővüljön, soha ne álljon le a rockandroll kereke. Öcsiből sose legyen Öcsi bácsi. Nem is hallgatnánk őket, ha nem így lenne.

A Balaton formáció kísérletező kedve a kulturális promiszkuitással viszont nem kezdettől adott, eleinte más ideológián alapult. De már érik.
Biztos nekik is lesz majd heti hét fellépésük és Balaton klubjuk, ahol a kulturális kapcsolódási pontokat kereső fiatalok megtalálják végre az otthonukat, újraértelmezik a szövegeket, amiket már most is kívülről tudnak. A Dixi ennek tiszteletére fel is vette a legjobb sapkáját, bár köztudomású, hogy az idő nem az ő dimenziója, a barátnőm bátyja halálra csápolta magát az első sorokban, róla meg tudjuk, hogy éppen az elmaradt kamaszkorát igyekszik bepótolni. A középiskolások pedig fogták magukat, és lepadlóztak, becsokiztak, csókolóztak a folyosón és a lányvécében. Misi az Isten. Annyira megnyugtatott, hogy őket már nem kapja el a drogdiszkó csápja, mert a Pekingi ősz eksztázisa előnyösebben hat a személyiségfejlődésre. Apropó, Pekingi ősz. Ezzel a névvel, akár hisszük, akár nem, egy előzenekar lépett fel, és mit ad isten, Balaton- és Neurotic-számokat játszottak, nem kell említenem, milyen színvonalon. Nem tetszett igazán. Persze így legalább nem volt nehéz örülni az igazi Balatonnak. Döncinek, aki köztünk van és velünk marad, mindenképpen.

Örültünk is, kinyitottuk az ajtót, hogy halljuk a Balaton juke-box műsorát, ami tíz éve is nagyon jó volt, és arról beszéltünk, hogy bizony egy Méhes Marietta and the Young Boys-koncerten mi is halálra csápolnánk magunkat.

- sissova -
Mancs 1999.02.25.

Balaton koncert szombaton az Orczy kertben, 22.00-től. Előtte 20 órától Menyhárt Jenő fog beszélgetni az érdeklődőkkel, lehet kérdezni. És ha már ott lesz, gitárt is vesz majd a kezébe, s csatlakozik a Balatonhoz néhány szám erejéig.     (1999 szept. 30.) 

 Magyarország Legnagyobb Halastava imádnivaló zenekar volt. Nem mindig tudták ugyan, hogy hol vannak, mit játszanak, és miért hagyják abba, de mindezt úgy csinálták, mint senki más. Szégyen, hogy soha nem fértek be hosszabb időre egy studióba, de esetünkben egy koncertanyag talán jobban visszahozza a visszahozhatatlant, kivévéve Víg Mihály talányos félmosolyát, pedig talán az hiányzik a legjobban ezekben a szilaj tekintetű időkben.

(süllő)     *****   (a kazetta értékelése)
VOLT 93/3

Trabant: A Trabant már vagy három-négy éve létezett, bensőséges hangulatú dalait kazettáról sokan ismerték, mikor 1984-ben első igazi koncertjeit adta Méhes Marietta (ének), Lukin Gábor (gitár) Víg Mihály és Hunyadi Károly (gitár, basszus - Balaton) Menyhárt Jenő (dob, Európa Kiadó). Kezdettől fogva részt vett a Trabant házimuzsikájában Másik János és még néhány Európa Kiadó és Kontroll tag. A nyilvános bemutatkozás igényét Xantus János Eszkimó asszony fázik című filmje teremtette meg, amelynek főszerepét Marietta alakította, kislemezen is megjelent zenéjét pedig a Trabant írta és adja elő. Ezt megelőzően Marietta szerepelt még több Xantus rövidfilmben (Diorissimo, Női kezekben) és Bódy Gábor Kutya éji dala című alkotásában. Jelenleg külföldön él, nélküle nem közlekedik a Trabant.

Szőnyei Tamás
Képes Rock Enciklopédia
Zeneműkiadó Vállalat  1987

Ez a két CD-be bújtatott 1986-os koncertfelvétel már korábban megjelent kazettán, azóta a Bahia úgy gondolta, hogy digitálisan is archiválja ezt a nyolcvanas évekre jellemzőbb módon, egy szál kazettás magnóval rögzített felvételt. A koncert a legjobb Balaton felállásban mutatja be Víg Mihály dalait, igen, Hunyadi Károlyt leszámítva az akkori Európa Kiadó tagságát képező muzsikusok segítettek az ötletek megvalósításában. Amikor Balaton koncertre indulok, nem tudok elvonatkoztatni ettől a gárdától, mindig hozzájuk viszonyítok, plusz, de mostanában többnyire mínusz. Az Európa Kiadó már a Popzene című debütáló nagylemeze dalait játszotta a Zichy - kastélyban, és ha emlékeim nem csalnak - mivel jómagam is ott voltam -, ez a koncert nagyságrendekkel jobb volt, mint a lemezbemutató. Szerencsére az utómunkálatok során nem pusztították ki olyan sterilre a hangfelvételt, hogy elvesszen egy korabeli Balaton, - EK - koncert hangulata, mely talán nem kizárólag a kihalóban lévő öregekben mozdít meg nosztalgikus emlékeket, hanem ifjabb gyűjtőket is megérint.

- bébé -  
Wanted 1999/01-02

Bevallom férfiasan: lemaradtam néhány brosúrával, legalábbis ami a Balaton együttest illeti. Rég jártam a koncertjükön. A Sziget előtt ott tartottam, hogy a vidéki koncert szervezők nem igazán merik hívni a bandát, mert közel sem biztos, hogy a lekötött időben összejön a buli. A jelekből ítélve a bizonytalanságnak egyszer s mindenkorra vége. Ahogy vége a depressziónak, szédületnek is a Balaton körül. Ez a csapat a holt költők társaságát sem keresi többé. Vége annak a misztikus és letargikus zenei világnak, amellyel a magyar mezőnyben a zenekar verhetetlen volt. Mi történt? Gyökeresen átalakult a zenekar. Az utolsó lemezt készítő társaságból Víg Misin kívül csak Dönci maradt meg. Igaz, az ő szerepe jelentősen felértékelődött. Úgy fest: az új Balaton a 80-as évek r&r-érzésének letéteményesévé, elkésett követőjévé szeretne válni. Erőltetett tempó és erőltetett vidámság jellemezte a szaxofonnal, lányvokállal, ef Zámbóval elővezetett Sziget-bulit. A régi nóták - már ami a repertoárban maradt - mind átgyúrva, áttranszponálva. Víg Misi Balatonból ef Zámbó Balaton lett. A feldolgozások közül, amelyekkel megpróbálkoztak egyedül a régi Hungáriától átvett "Rémlátomás" nyert új értelmet. A "Csókkirály" (Joint-király ?) Idétlen vicc. Az Illés féle "Táskarádió" tévedés. Kár értük. Mármint a Balatonért. Értünk is. Megint szegényebbek lettünk egy legendával.

Rakk László
Rockinform VIII évf. 7. szám 1999. szeptember

  .... Balaton-élményem megfogalmazásában fél év alatt három szóig jutottam: tiszta, lírai, szívbemarkoló. Víg Mihály biblikus-filozofikus szövegei a fájdalom olyan tömény és magasztos esszenciái, hogy az nem depresszióba kerget, hanem katarzist vált ki. Azt sajnálom csak, hogy egy alig másfél perces szám került fel A fény közepe a sötétség kapujában lemezről.

Ódor Emília
NYÚZ (ELTE TTK HÖK hetilap) XIV évf. 1. szám  1997. február 5. 

........ a Duna televízió műsorblokkjában (mert a Duna – egyedül valamennyi magyar tévétársaság közül – többórás programfüzért szánt az évfordulónak) feltűnô, 1995-ben fölvett Tarr Béla-film (Utazás az Alföldön) fejezte ki leginkább – a maga sajátságos, Tarr Bélá-s, szubjektív képi világával –, miként tekint a mi világunk a 26 esztendôsen teljes életművet és – életművének tanúsága szerint – keserű élettapasztalatot itthagyó fiatalemberre. „Az ember ugyan hova lesz?” – kérdezte Petôfivel a film, amelynek egyetlen figurája (a versmondó, a szinte ismeretlen Víg Mihály, ki, ha úgy tetszik, hasonlít az egyszer élt fiatalemberhez, ha meg azt akarom, valamennyi kortársát pillantom meg benne) szekéren, vonaton, gyalogosan járta a nagy magyar Alföldet, folyó partján álldogált, szegényemberek tanyáján idôzött, gabonaföldek közt járva mormolta: „Annyit sem ér az élet, mint az eltört fazék”. Igen, ez a 45 percnél nem hosszabb, realisztikus filmlátomás szépítések és illúziók nélkül idézte föl a költôt, akinek – utolsó versei tanúsítják – nemigen lehetett kétsége afelôl, hogy a szabadságharc és véle a szabadság oda. S nem is a világpolitikai konstellációkon, a katonai túlerô miatt bukott el, hanem az emberi gyengeségeken.

Lőcsei Gabriella                                                                                                                                                                 Magyar Nemzet 1999. augusztus 4.

Két művészeti eseménynek adott otthont a K. Bazovsky Ház. A galériává avanzsált régi józsefvárosi lakásban Víg Mihály zeneszerző énekelte és kísérte gitárral nótáit. Abból az alkalomból, hogy Tarr Béla filmjeihez komponált muzsikájának albuma megjelent. Ugyanekkor nyílt meg Last Twenty (Utolsó húsz) címmel Roskó Gábor festőművész grafikai tárlata, amely május 18-ig látogatható.

Mi vagyunk a Roskó állatkertje: hol nyusziként állunk szemlesütve, hol a rátarti ravasz róka szerepét próbáljuk eljátszani – mondja a kiállítást megnyitó beszédében a tévérendező Lengyel Zsolt. Roskó Gábor festőművész ugyanis, amint Lengyel fejtegeti, az ezópusi mesék allegorikus állatfiguráit fogadó borbélyüzletet nyitott.
A borbély és vendégei az elefánt, a zsiráf, a nyúl és a róka: őket ábrázolják a szöveggel „illusztrált” grafikák. A nyiratkozó nyúl nyakára kötött borbélykendőben ül, miközben háta mögül borotváját fenő borbély-róka közelít. „Egyeseknek rengeteg szenvedésre van szükségük ahhoz, hogy legalább egy kis fogalmuk legyen a valóságról” – így a kalligrafikus felirat. Az ajtóban álló elefánt egy parkolóóra előtt szomorkodik: „Ettől félek a legjobban: nehogy maradjon időm gondolkodni” – olvashatja a látogató a gondolatot. Vagy: „Ahányan vagyunk, annyiféle a véleményünk. Ezért egyre nehezebben szólok hozzá, bármiről is legyen szó.” Utóbbi két mondat egy törülközővel letakart, azaz láthatatlan állat és egy látható elefánt kettőséhez tartozik.

Víg Mihály valóban nem szól hozzá: ő inkább „hozzáénekel” és „hozzágitározik” a dolgokhoz. Egy széken ülve Cigánydalok című lemezéről ad elő nótákat; magába húzódva, csöndesen. A saját feldolgozású magyarországi roma énekekkel édesapjának állított emléket, annak a Víg Rudolfnak, aki az autentikus hazai cigány népdalkincset lelkesen gyűjtötte. A nyolcvanas évek alternatív lázában született URH, Balaton és Trabant együttes frontemberének legújabb albumán a Tarr Béla-filmekhez (pl. Sátántangó) komponált darabok hallhatók. „Víg látszólag repetitív zenéje nemritkán ravaszul manipulált mixelés által hol az egyik, hol a másik hangszert tolja előtérbe” – írja a Variety című, Európában is megjelenő amerikai filmes-televíziós szaklap. Víg Mihály CD-jének magyar kiadója büszke a lemezre.

Rados Virág
Népszabadság (Budapest melléklet) 2001. május 5.

Április 28, Szombat
BENCZÚR KLUB 20,00 BALATON
(Bp. VI. Benczúr u. 27, T: 321 - 7734)
Víg Mihály, a magyar rockzene Leonard Cohenje boldog ember: azt csinálhatja, amit szeret és ráadásul jól csinálja azt, amit szeret. Szereti életét versekbe foglalni, szereti ezeket a verseket megzenésíteni, szereti és tudja verseit élôben elôadni és tudja, hogy kell bánni közönségével. Mögötte a Balaton változik, mint az idôjárás, ô ezt nem látszik észrevenni. Jól érzi magát. Magabiztos, nyugodt, laza. Krúdy Gyulára emlékeztet.

Búvópatakként "viselkednek"

A múlt hét végén a színházban játszott a Balaton együttes

Zalaegerszeg - A Hevesi Sándor Színházban lépett színpadra az elmúlt hét végén a '80-as évek undergroundjának egyik képviselője, a Balaton.

Nem teljes létszámban érkeztek, a Vígh Mihály vezette társaság ezúttal öt taggal képviseltette magát, egyébiránt kilencen alkotják a zenekart. Az együttes húsz esztendővel ezelőtt lépett fel először, az elmúlt két évtized során hol gyakrabban, hol ritkábban találkozhatott velük a közönség.
Mint mondják, volt időszak, amikor a körülmények olyanok voltak, hogy nem látták különösebb értelmét a fellépésnek, most pedig úgy érzik, érdemes játszaniuk. Afféle búvópatakként aposztrofálják magukat. Az utóbbi időben - elsősorban a fővárosban - viszonylag rendszeresen hallhatják őket az érdeklődők, havonta kétszer-háromszor adnak koncertet.
Arra, hogy tulajdonképpen miért álltak össze annak idején, igen egyszerű a válasz: a néhány tagú baráti társaság összeült, zenélt önmaga szórakoztatására, mígnem környezetük úgy ítélte meg tevékenységüket, hogy az esetleg közügy, és mondanivalójuk mások érdeklődésére is számot tarthat.
Zalaegerszegre ismert város számukra, hiszen évente egyszer megfordulnak a a zalai megyeszékhelyen.

Péter Györgyi
Zalai Hírlap 2000. december 14.

VÍG MIHÁLY: FILMZENÉK TARR BÉLA FILMJEIHEZ

MAGYAR TANGÓ

ESŐZENE, APOKALIPTIKUS TALPALÁVALÓ.

Egy október végi nap reggelén, nem sokkal azelőtt, hogy az irgal­matlanul hosszú őszi esők első cseppjei lehullottak, az ember kénytelen belenyugodni, mert hi­szen mást úgysem tehet, hogy ettől fogva minden nap rövidebb az elő­zőnél és a szobán kívüli világ színskálá­ját eluralja a szürke; egy ilyen baljós év­szak bármely pilla­nata alkalmasabb körülményeket kí­nált volna ennek a lemeznek a megje­lenéséhez, mint a ragyogó tavasz a rengeteg zölddel, a vakító nappal, amikor az ember ablakot nyit, hogy mindezt megpró­bálja behívni a fa­lak közé, és ilyen­kor a fénnyel meg a színekkel együtt beröppen a szobá­ba a madarak fel­hőtlen trillázása is, ami könyörtelenül választásra kény­szerít: vagy a ter­mészet kínálta vi­dám csicsergés és a zöld, vagy az em­beri kéz alkotta szürke árnyalatai. A kettő együtt nem megy, kizárják egymást. A félhiva­tásos zenehallgató ebben a kényszerben dönt, bezárja az ablakot, lehúzza a re­dőnyt, és egyszer csak ott találja magát a Krasznahorkai László szavaiból, Tarr Béla képeiből és Víg Mihály hangjaiból születő világban, ahol a szürke az úr, ahol örökké zuhog vagy eleredni készül az eső, ahol reménytelen alakok népesí­tenek be füstös kocsmákat, mert ezek­ben még mindig otthonosabban érzik magukat, mint bárhol máshol. Bő egy óra múlva, amikor elhallgat ennek a ne­vetést nem ismerő, komor világnak a ze­néje, nemigen jut szóhoz az ember, vagy ha mégis, leginkább csak annyit képes kinyögni, hogy milyen szép, mi­lyen szomorú, igen, nagyon szép, na­gyon szomorú, pedig félhivatásos zene­hallgatóként mondatokba kellene fog­lalnia, hogy mitől hat, megfejteni, mi a titka, ha van neki. A legkorábbi darab, az Őszi almanach (1983) hangjai - no­ha mind közül a leghűebben őrzik a kor Trabant-hangulatát, és beszédrészletek­kel is idézik a mozit - talán a rossz hang­minőség, talán a nem igazán kibontott, inkább vázlatszerű témák miatt kevésbé hatásosak, ám ami utánuk következik (és ekkor jön a lemez hat hetede), a Kár­hozat (1987), a Sátántangó (1993) és a Werckmeister harmóniák (2001) zenéje, az fenséges, és a hozzá tartozó konkrét képek vagy azok emléke nélkül is műkö­dik, legyen szó csille zörgéséről vagy ha­rang zúgásáról, énekelt vagy instrumen­tális számról, mulatós vagy gyászos, egyedi vagy egyik filmből a másikba vándorló melódiáról. A sorból bizonyos tekintetben kilóg a Kész az egész, amely Víg Mihály együttese, a Balaton reper­toárjából került át a Kárhozat Titanic bárjában szereplő (a lemezborítóról hi­ányzó, s emiatt sajnos ezúttal nevén nem nevezhető) énekesnő műsorába: ez az egyetlen dal itt, amelynek szövege van, akár a himnusza is lehetne ennek a menthetetlenül a vég felé csúszó világ­nak; egy fantasztikus deprimált sláger lehetősége van benne, de persze pár száz emberen kívül a kutya sem dúdol­ja. A félhivatásos zenehallgató e ponton kissé bizonytalanul, de Bachot emlegeti és a Wohltemperiertes Klavier zongora­skáláját, amit ezen a dalon kívül a lemez néhány másik darabja is felidéz, és sze­retné szavakba foglalni ennek a filmze­nének talán legbámulatosabb vonását: éteri tisztaság keveredik a kocsma sűrű levegőjébe, amitől vala­hogy a kocsmazene megtisztul, megemelő­dik, de a zene ugyanak­kor megmarad annak is, ami eredetileg: talpalá­valónak egy talponálló­ban. És a másik bámu­lat: attól, ahogyan itt nyomják, a tangóharmo­nika ősi magyar hang­szerré lett. Az, hogy a ze­nészek vendéglátós stíl­ben játszanak, meg hogy a fúvós szólista né­pies jellegű cifrázásokkal fut neki a dallamnak, tősgyökeres magyar ze­névé változtatja az ar­gentin tangót. Mintha ezen az ugaron született volna száz éve, hogy az­tán kitántoroghasson. A filmzeneileg párba állít­ható Kárhozat és Sátán­tangó után a Werck­meister harmóniák ka­marazenéje: külön világ. Két tétel mindössze, az egyik Valuskáé, a másik az Öregé: a végtelen szomorúság végtelenített melódiái keringenek, akár egy október végi nap reggelén, nem sokkal azelőtt, hogy az irgalmatla­nul hosszú őszi esők első cseppjei lehullottak...

Bahia, 2001

Szőnyei Tamás
Filmvilág, 2001 Augusztus

Egyre fiatalabb ez a mi Balatonunk 

A fenti következtetést abból vontam le, hogy Víg Mihály levágatta a haját, és hogy a péntek éjszakai koncerten a zenekar mindössze tizennégyszer rontotta el.

Sok más újdonság nem történt, nagyjából ugyanazt a műsort láthattuk, mint tavaly ugyanitt. A Szigeten azért jó dolog Balaton koncertre menni, mert ott mindig összejönnek azok az emberek, akik már csak a szigeti Balaton koncerten találkoznak, és megbeszélik, az elmúlt év történéseit, meg hogy majd mostantól újra össze kéne járni. Aztán a következő évben ismét találkoznak a szigeten fellépő Balaton koncertjén. És így megy ez addig, amíg Víg Mihály nem ír új számot, márpedig a Víg Mihály nem ír új számot, legalábbis nem adja elő. Előad Neuroticot, Európa Kiadót, Casino Twistet és néhol Balatont is. Érdeklődésemre, hogy miért nem hallhatóak új dalok, a zenekar frontembere tágra nyitott szemekkel, és gyors apró térdhajlításokkal elviharzott a Bahia színpad mögött található bokrokba, soha többet nem került elő. Viszont Magyar Péter a három év szünet után visszatérő dobos elmondta, hogy "Víg Mihály akkor ír, amikor ír. '99-ben amikor a fiatalokkal dolgozott kiadott egy albumot és azóta nem nagyon szerzett új dalokat. De nem baj ez, a Balaton olyan amilyen." Na igen, még mindig olyan, de vajon fog ez változni? Ez talán csak jövőre derül ki, amikor a Balaton fellép a Bahia színpadon.

vizy
sziget.hu 2001-08-04 14:38:41+02

Balaton

Zöld Pardon, szeptember 5.

Azt talán mindannyian tudjuk, hogy milyen a nyár utolsó pillanataiban kihasználni a "magyar tenger" által nyújtott szolgáltatásokat, aki azonban szívesebben evez a popzene vizeire, vagy netán még soha nem merítkezett meg a kultikus budapesti underground zenekar, a Balaton világában, szeptember 5-én ezt is megteheti a Zöld Pardonban.

A Balaton zenekart 1979-ben alakította az azóta is állandóságot képviselő dalszerző-gitáros-énekes Víg Mihály és az azóta kilépett basszusgitáros, Hunyadi Károly. Első koncertjüket az URH-val közösen adták 1980 szeptemberében, majd állandóan változó kísérők (főként Európa Kiadó-tagok) társaságában léptek fel szomorú rock'n'roll sanzonjaikkal a legkiszámíthatatlanabb helyeken és időben. Ez alatt az időszak alatt egy másik fontos pesti zenekarnak, az ösztönös amatőrizmust befelé forduló szobamuzsikával keverő Trabantnak is meghatározó figurája lett a verseket, forgatókönyveket és színdarabokat is jegyző Víg Mihály, aki azonban az Európa Kiadóval közös 1986-'87-es turné után évekre beszüntette a Balaton működését.

Archív Balaton-felvételekből több kazetta, illetve CD is megjelent (ezek közül elsősorban a Balaton II. című válogatásalbumot ajánlhatjuk), ám az első igazi, jelen idejű stúdiólemezre 1996-ig kellett várni: a veterán gitárossal, Dénes Józseffel, továbbá két fiatal zenésszel, Oláh Imánuellel és Wahorn Simonnal rögzített album, A fény közepe a sötétség kapujában meglehetősen rövidke, szűk félórányi anyag, ám teljes értékű, időtlen remekmű lett.

Víg Mihály szerteágazó zenei tehetségét azóta az - édesapja, a Magyarországi cigány népdalok című 1976-os válogatást összeállító Víg Rudolf emléke előtt tisztelgő - átdolgozásokat tartalmazó Cigánydalok című minialbum, illetve a Tarr Béla-filmekhez készített kísérőzenéket tartalmazó válogatás, az idén tavasszal megjelent Filmzenék mutatja. A Balaton pedig egy még újabb felállásban - ef Zámbó Öcsivel és fúvósokkal kiegészülve - koncertezik mostanában: Vígék főként a "mosolygós melankólia" jegyében született klasszikus nyolcvanas évekbeli sanzonjaikat játsszák, megtoldva egy-két '96-os dallal és néhány klasszikus Hungária-féle rock'n'roll feldolgozással.

Dömötör Endre
est.hu/konnyu 2001.09.04 | 14:59

Egy elfeledett műfaj avagy nincs új a Nap alatt

Víg Mihály: Ady Endre és Petőfi Sándor költeményei - Vers CD-ROM (Bahia)

Mielőtt betennék a lejátszóba egy-egy új CD-t, mindig hosszasan nézegetem a borítót. Ledőltem hát az ágyra, és ezen a szomorkás, esős koraesti órán kézbevettem a barnás-fekete, igazán szép borítólapot. Az oldalakon három költővel néztem farkasszemet, miközben az eső bódítóan kopogott az ablakpárkányon, és a szél szellemeket idézően süvített a rosszul szigetelt lakótelepi lakás hasadékain. Három költő. Egy élő, s két holt. Egyikük most nem költői minőségben, hanem mint előadó, ki Édesanyjának „küldi” ezeket a verseket, aki megtanította Őt olvasni.
Tovább olvasgatom a barnás lapokat:„Ki volt Petőfi Sándor? Ki volt Ady Endre?-Nagyon!”
Jó mondat. Igazán jó. Víg Mihály minden mondata jó.- Gondolom magamban, és hozzáteszem, hogy lehet, hogy elfogult vagyok.
Felállok, s beteszem az ugyancsak barnás színezetű korongot a lejátszóba, s lenyomom a play-t. Víg Mihály dörmögős hangja, mint lágy zene csendül fel. Az ablakhoz lépek, félrehúzom a függönyt, s nézem a csepergő esőt. Közben Víg A munkácsi várban című Petőfi verset szavalja.
Visszafekszem az ágyra, s csukott szemmel hallgatom a megrendítő verssorokat.
Ilyen hanghordozót ma már nem szokás készíteni. Igaz, olyan dalokat sem szokás énekelni, amilyenek a Balaton számok. Én szeretem a Balaton dalait, és szeretem ezt a vers CD-t is, minden hibájával együtt, mert hibái bizony vannak. Sajnos egyik vers hangosabb, mint a másik, néhol zajos a felvétel, és Mihály néha motyog. Igaz, ez a motyogás „Víges”, és így, mint stílusjegyet abszolút elfogadhatónak gondolom.
Hallgatom a verseket, némely idegenül cseng fülembe, némelyiket olvastam már. A meghívott halál című vers közben átfut az agyamon, hogy Mihály és ez a CD egy kapocs. Egy kapocs, egy híd az élők és a holtak között.
Képszakadás. Mire felébredek már a CD nem szól, csak az eső zenél, és versel tovább…

- ego -
2002 március

http://underground.pcdome.hu