ESZKIMÓ ASSZONY: MÉHES MARIETTA

"MIT SZÓL MAJD A KÖZÖNSÉG"

     "Laci zongoraművész. Szerelmi kalandba keveredik Marival, aki tíz éve él együtt süketnéma férjével, Jánossal. Ez a kaland Laci komoly zenei karrierjébe kerül. Megalapítja a Trabant együttest; az énekesnő - Mari. És váratlanul megjelenik János..."
Így fogalmazta meg néhány mondatban első játékfilmjének tartalmát Xantus János rendező. Az Eszkimó asszony fázik című - immár elkészült - film operatőre Matkócsik András. Lacit Boguslaw Linda alakítja hitelesen, a süketnéma férj Lukáts Andor remekelése, s Mari jelensége: Méhes Marietta.
     Méhes Marietta eddig két kisfilm - Diorissimo, és a Női kezekben - szereplője (rendező: Xantus János), valamint ő a női főszereplője a Kutya éji dala című, a mozikban jelenleg is műsoron lévő filmnek (rendező: Bódy Gábor). Az Eszkimó asszony fázik bemutatóját a Játékfilmszemlén tartják, a mozik március közepétől vetítik a tervek szerint.
     Vannak, akik - filmjei alapján - "az elragadó, a titokzatos nőiesség megtestesítőjét" fedezik fel a huszonhatodik életévében járó Méhes Marietta filmalakjában, mások "kimódolt, mesterkélt mozgás-, gesztusrendszert, hamis viselkedést" látnak benne. érzékeny, de híján van mindenféle érzelemnek, úgy beszél, mintha a leckéjét mondaná fel az általános iskolában - eredeti minden egyes megszólalása. Ezeket, a meglehetősen ellentmondó kijelentéseket hallom róla.
     Nyolc éve ismerem őt. Hét évig nem voltunk beszélőviszonyban, anélkül, hogy erre bármilyen - szavakkal megfogalmazható - okunk lett volna. A tizenkét lépés távolságot ő szüntette meg: egyszer odalépett hozzám, és elkezdtünk beszélgetni....
     Zavarba ejtő őszinteséggel, nyíltsággal mesélt életéről, kapcsolatairól, gondolatairól. Arról, hogy járt hetes-iskolába: élt intézetben, általános iskolai tanulmányait "vándorként" több helyütt végezte - tőle kívülálló okok miatt. Arról, hogy valahányszor
egy új osztályba került, mindig ő volt az idegen... És életkérdés volt a számára, hogy igazi családi háttér híján a szüntelenül váltakozó közösségekben elfogadtassa magát... Felvették a Képzőművészeti Gimnázium - korábban nem létező, azóta megszűnt - "esti" tagozatára (itt is érettségizett): reggel héttől délig gyári kerámia-munka Kőbányán, majd délután a gimnáziumban szakoktatás... Azt, hogy mit jelent valahova, valakihez tartozni, akkor élte meg először, mikor tizenhét éves korában férjhez ment...
     Tiltakozik, ne tárjuk az életét az olvasók elé, hiszen valószínűleg senkit sem érdekel, "azt sem tudják, ki vagyok". Ha nem is az
ő indoklása miatt, de a felszínesség elkerüléséért elfogadom tartózkodását, e néhány mondatot csupán jelzésként szánom, hogy utólag is egyértelművé váljon az, amit Xantus János mondott - ugyanitt egy interjúban - róla: "Olyan nő a valóságban, akinek színészi eszköztára már kislánykorától kidolgozott, aki tudja, mi az a gesztus, amivel hat, ami működik - és él azzal."

     Kedves, őszinte lánynak látom, olyannak, aki az életét maga formálja. Arcát nem festi, haja rövid, barna. Ritkán nevet.

  - Az Eszkimó asszony fázik című film vetítése után valaki ezt mondta: "Ez a nő belőlem agresszivitást vált ki. Legszívesebben minden mondata után felpofoznám. Hamis. El nem tudom képzelni, hogy önmagán kívül másra is
figyelne. És ahogy beszél!" Mástól ezt hallottam: "Fotogén. Nagyon szép. A modern filmek nőalakjának alakja lehetne.
A beszédstílusában, a mozgásában az tetszik, hogy szinte idézőjelbe teszi a figurát, amelyet alakít..." Mit szól ehhez?
  - Ha valaki ilyen módon lép fel, mint én; megosztja a véleményeket maga körül. S talán az, amit én produkálok, eltér attól, amit
a néző megszokott. Nem azt mondom ezzel, hogy jobb, hanem azt, hogy más, ha úgy tetszik: idegen az, amit a filmvásznon képviselni próbálok. A rendező a film forgatókönyvét úgy készítette, hogy a lány, azaz Mari szerepét rám írta. De csakis a szerepet: a történet nem az enyém, nem rólam szól. Sokan mondták azt is: "Könnyű volt neked, mert csupán magadat kellett adni." Tévednek, mert könnyebb egy idegen figurát lemásolni, mint kitalálni, megjeleníteni azt, hogy mit csinálnék én - egy fikcióban, egy bizonyos helyzetben. Tehát az, aki agresszivitást vált ki, az a történet szereplője, s nem én - azt hiszem.
  - Valóban "hideg, rideg, érzéketlen mások iránt"?
  - Nem állítom, hogy latin temperamentummal rendelkezem. Inkább zárkózott vagyok, rengeteg gátlással küszködöm - védekezem. Nem vagyok barátkozó természetű.
  - Mik a gátlásai?
  - Meglepően hangzik talán, hogy éppen és, aki - ezek szerint - ilyen indulatokat váltok ki: filmen, életben egyaránt, az agresszivitást tudom "megvalósítani" legnehezebben. A durvább, az erősebb indulattól rosszul leszek, ha kiabálnom kell, remegni kezdek: nem bírom elengedni magam. Egyébként, ha már a megjegyzésekről esett szó, valakitől az Eszkimó asszony vetítése után például ezt is hallottam: "A női főszereplő minden egyes megszólalása, mintha technikai hiba lenne." Ez a néző valószínűleg ahhoz szokott, hogy a magyar filmekben többnyire úgy beszélnek a színészek, mintha a Nemzeti színpadáról léptek volna le. Tehát nem egy figurát lát megjelenítve, hanem egy színészt, egy szerepben. Ez persze koránt sem jelenti azt, hogy nekem nincs mit csiszolnom, tanulnom, változtatnom, de semmi esetre sem törekszem az artisztikus beszédre.
  - Mi foglalkoztatja most legjobban?
  - Az, hogy mit szól majd a közönség az Eszkimó asszony fázik című filmhez.
 
 

Baló Júlia
Film Színház Muzsika 1984.02.11.