"MIT SZÓL MAJD A KÖZÖNSÉG"
"Laci zongoraművész. Szerelmi
kalandba keveredik Marival, aki tíz éve él együtt
süketnéma férjével, Jánossal. Ez a kaland
Laci komoly zenei karrierjébe kerül. Megalapítja a Trabant
együttest; az énekesnő - Mari. És váratlanul
megjelenik János..."
Így fogalmazta meg néhány mondatban első
játékfilmjének tartalmát Xantus János
rendező. Az Eszkimó asszony fázik című
- immár elkészült - film operatőre Matkócsik
András. Lacit Boguslaw Linda alakítja hitelesen,
a süketnéma férj Lukáts Andor remekelése,
s Mari jelensége: Méhes Marietta.
Méhes Marietta eddig két kisfilm - Diorissimo,
és a Női kezekben - szereplője (rendező:
Xantus János), valamint ő a női főszereplője
a Kutya éji dala című, a mozikban jelenleg is műsoron
lévő filmnek (rendező: Bódy Gábor).
Az Eszkimó asszony fázik bemutatóját a Játékfilmszemlén
tartják, a mozik március közepétől vetítik
a tervek szerint.
Vannak, akik - filmjei alapján - "az
elragadó, a titokzatos nőiesség megtestesítőjét"
fedezik fel a huszonhatodik életévében járó
Méhes Marietta filmalakjában, mások "kimódolt,
mesterkélt mozgás-, gesztusrendszert, hamis viselkedést"
látnak benne. érzékeny, de híján van
mindenféle érzelemnek, úgy beszél, mintha a
leckéjét mondaná fel az általános iskolában
- eredeti minden egyes megszólalása. Ezeket, a meglehetősen
ellentmondó kijelentéseket hallom róla.
Nyolc éve ismerem őt. Hét
évig nem voltunk beszélőviszonyban, anélkül,
hogy erre bármilyen - szavakkal megfogalmazható - okunk lett
volna. A tizenkét lépés távolságot ő
szüntette meg: egyszer odalépett hozzám, és elkezdtünk
beszélgetni....
Zavarba ejtő őszinteséggel,
nyíltsággal mesélt életéről,
kapcsolatairól, gondolatairól. Arról, hogy járt
hetes-iskolába: élt intézetben, általános
iskolai tanulmányait "vándorként" több helyütt
végezte - tőle kívülálló okok miatt.
Arról, hogy valahányszor
egy új osztályba került, mindig ő volt az
idegen... És életkérdés volt a számára,
hogy igazi családi háttér híján a szüntelenül
váltakozó közösségekben elfogadtassa magát...
Felvették a Képzőművészeti Gimnázium
- korábban nem létező, azóta megszűnt
- "esti" tagozatára (itt is érettségizett): reggel
héttől délig gyári kerámia-munka Kőbányán,
majd délután a gimnáziumban szakoktatás...
Azt, hogy mit jelent valahova, valakihez tartozni, akkor élte meg
először, mikor tizenhét éves korában férjhez
ment...
Tiltakozik, ne tárjuk az életét
az olvasók elé, hiszen valószínűleg senkit
sem érdekel, "azt sem tudják, ki vagyok". Ha nem is az
ő indoklása miatt, de a felszínesség elkerüléséért
elfogadom tartózkodását, e néhány mondatot
csupán jelzésként szánom, hogy utólag
is egyértelművé váljon az, amit Xantus János
mondott - ugyanitt egy interjúban - róla: "Olyan nő
a valóságban, akinek színészi eszköztára
már kislánykorától kidolgozott, aki tudja,
mi az a gesztus, amivel hat, ami működik - és él
azzal."
Kedves, őszinte lánynak látom, olyannak, aki az életét maga formálja. Arcát nem festi, haja rövid, barna. Ritkán nevet.
- Az Eszkimó asszony fázik című
film vetítése után valaki ezt mondta: "Ez a nő
belőlem agresszivitást vált ki. Legszívesebben
minden mondata után felpofoznám. Hamis. El nem tudom képzelni,
hogy önmagán kívül másra is
figyelne. És ahogy beszél!" Mástól ezt
hallottam: "Fotogén. Nagyon szép. A modern filmek nőalakjának
alakja lehetne.
A beszédstílusában, a mozgásában
az tetszik, hogy szinte idézőjelbe teszi a figurát,
amelyet alakít..." Mit szól ehhez?
- Ha valaki ilyen módon lép fel, mint én;
megosztja a véleményeket maga körül. S talán
az, amit én produkálok, eltér attól, amit
a néző megszokott. Nem azt mondom ezzel, hogy jobb, hanem
azt, hogy más, ha úgy tetszik: idegen az, amit a filmvásznon
képviselni próbálok. A rendező a film forgatókönyvét
úgy készítette, hogy a lány, azaz Mari szerepét
rám írta. De csakis a szerepet: a történet nem
az enyém, nem rólam szól. Sokan mondták azt
is: "Könnyű volt neked, mert csupán magadat kellett adni."
Tévednek, mert könnyebb egy idegen figurát lemásolni,
mint kitalálni, megjeleníteni azt, hogy mit csinálnék
én - egy fikcióban, egy bizonyos helyzetben. Tehát
az, aki agresszivitást vált ki, az a történet
szereplője, s nem én - azt hiszem.
- Valóban "hideg, rideg, érzéketlen
mások iránt"?
- Nem állítom, hogy latin temperamentummal rendelkezem.
Inkább zárkózott vagyok, rengeteg gátlással
küszködöm - védekezem. Nem vagyok barátkozó
természetű.
- Mik a gátlásai?
- Meglepően hangzik talán, hogy éppen és,
aki - ezek szerint - ilyen indulatokat váltok ki: filmen, életben
egyaránt, az agresszivitást tudom "megvalósítani"
legnehezebben. A durvább, az erősebb indulattól rosszul
leszek, ha kiabálnom kell, remegni kezdek: nem bírom elengedni
magam. Egyébként, ha már a megjegyzésekről
esett szó, valakitől az Eszkimó asszony vetítése
után például ezt is hallottam: "A női főszereplő
minden egyes megszólalása, mintha technikai hiba lenne."
Ez a néző valószínűleg ahhoz szokott,
hogy a magyar filmekben többnyire úgy beszélnek a színészek,
mintha a Nemzeti színpadáról léptek volna le.
Tehát nem egy figurát lát megjelenítve, hanem
egy színészt, egy szerepben. Ez persze koránt sem
jelenti azt, hogy nekem nincs mit csiszolnom, tanulnom, változtatnom,
de semmi esetre sem törekszem az artisztikus beszédre.
- Mi foglalkoztatja most legjobban?
- Az, hogy mit szól majd a közönség
az Eszkimó asszony fázik című filmhez.
Baló Júlia
Film Színház Muzsika 1984.02.11.