Víg Mihály új lemezt készített. Pontosabban: a Balatonból ismert dalköltő a Bahia Kiadó segítségével összegyűjtötte azon zenés munkáit, melyeket Tarr Béla filmjeihez készített. Víg mint alkalmazott zeneszerző olyan érzékenységgel képes rácsatlakozni Tarr képi világára, mint ahogy a Balatonban tökéletesen kiegészíti egymást dal és vers.


Fotó: Glódi BalázsWANTED: Kezdjük a végén. Mi lett volna, ha Tarr Béla Werckmeister harmóniák című filmjében hallható zenédet azok az elképzelések alapján írtad volna, amelyekkel e filmbeli Eszter úr kísérletezik? Tehát nem az általunk ismert hagyományos, temperáIt, azaz kiegyenlített európai hang- és harmóniarendszer alapján?
VÍG MIHÁLY: A zongorát be lehet hangolni úgy, hogy egy hangnemben tiszta legyen. Itt csak arról van szó, hogy ha egy másik hangnemben van, akkor nem tiszta. És ezt reprezentálja az a felvétel, amit az öreg hallgat, azaz ha egy hét kereszt előjegyzésű darab egy olyan zongorán szólal meg, ami csak C-dúrban tiszta, akkor viszont más hangnemben hamis lesz. Hegedűn és fúvós hangszereken le lehet játszani, mert a játékos az intonál.
W: Tehát a harmóniarendszer módosítása csak a zongorára vonatkozott?
VM: Csak azokra a hangszerekre mint például a gitár -, amelyeken egy meghatározott érintés egy meghatározott hangmagasságot ad ki. Ahol nem tudsz intonálni. Az emberi hang az a hangszer, amelyik a leginkább képes az intonációra.
W: Értem. De miután vonósnégyes zenét írtál a Werckmeisterhez, esetleg írhattál volna ebből a megközelítésből is.
VM: Tehát most azt kérdezed, hogy miért nem elviselhetetlen, csillogóan hamis az egész zene végig?
W: Hát igen, lehetne a kérdés ez is...
VM: Feledékenységből. Erre persze nem gondoltam.
W: Én a Weckemeister alapján kezdtem megérteni azt, hogy Cage miért mondta; vagy ő, vagy a Beethoven, de valamelyikük biztos, hogy téved. Cage zajokkal, zörejekkel, Illetve mindenfajta zeneietlennek tikintett hangzásnak zeneinek való tekintésével foglalkozott, és alapjaiban tagadta a hagyományos európai hangrendszert.
VM: A kezdet kezdetén az emberek a természettől kapott tiszta hangok rendszerén énekeltek, még csak nem is több szólamban. Aztán megjelent a többszólamúság, és rájöttek, hogy vannak hangnemek. A hangnemek kialakulásakor a billentyűs hangszereket még úgy hangolták, hogy nem lehetett egyik hangnemből tetszés szerint a másikba eljutni. Forradalmi újítás volt az, amikor kiegyenlítették a hangközöket. Megdöbbentem, amikor Krasznahorkai könyvét olvastam, mivel apám utolsó öthat éve pont erről szólt. Apám utolsó éveiben Budaligeten lakott, volt egy zongorája, hozzá egy hangolókulcsa és egy hangológépe. A "tiszta hangok" rendszerével foglalkozott, végtelen tizedesekben rezgésszámokat képezett le. Megszállottan hitte, hogy a vokális zene a legfontosabb. Tőle hallottam először, hogy a temperálás egy merénylet volt, aminek szükségszerűen kellett bekövetkezni, de végül odáig jutottak, hogy a zenét alkotóelemeire szedték, aztán nem tudták újra összerakni. Tehát a kísérletezésben addig a határig jutottak, ahonnét már nem lehet tovább menni. lezárult a zenének ez az iránya. Ezért érdekes, hogy a gépekkel viszont megszületett egy új korszak. Jellemző, hogy a zenében történt meg először az az áttörés, amelyről addig csak a sci-fikben olvastunk, azaz hogy a gépek megszállják az emberiséget. Nyilván ez egy lehetőség, és ahogy fejlődünk, majd meglátjuk, hogy ez mit jelent. Ha akarod, akkor temperált hangokat csalhatsz ki a szintetizátorodból, de egy gombnyomással akár nem temperálttá is teheted, esetleg egy effekttel modulálhatod a frekvenciáit, de mindig hallani fogod, hogy gép csinálja. Nekem az az irányzat tetszik legjobban, amikor a gép és az élő zenészek egyenrangú felekként vesznek részt a zenélésben. Tehát az emberi tényező, az emberi hangszeres játékos ugyanúgy részt vesz a zene létrehozásában, mint a gép.
W: Valóban, a régi Trabant-demókon ott a dobgép.
VM: A dobgéphez mindig vonzódtam. Amikor elkezdtek a szekvenszerek megjelenni, akkor sokáig csak akusztikus hangszereim voltak, nem is volt elektromos gitárom. Volt egy hegedűm, egy gitárom, meg egy zongorám. Ma már kikerülhetetlen, hogy az ember tudja, hogy hogyan kell loopot csinálni, ez ugyan annyira fontos, mint tudni, hogy kell egy akkordot lefogni. A gépeket ma már valóban instrumentumként lehet kezelni. Velük is lehet az ember virtuóz, ihletett vagy kontár.
W: Ebben az értelemben, hogyan hallgassuk a Werckmeister vonósnégyesét?
VM: Abban is ott idétlenkedik egy nagyon fals zongora. Míg a zongora fals és kvázi hamis hangokat játszik, és egy nagyon monoton szekvenciát pötyög, mellette a vonósok, akik képesek az intonációra, azok mély érzelmeket és tiszta hangokat intonálva muzsikálnak.
W: Tehát akkor mégis csak a kérdésnek megfelelően írtad meg a zenét.
VM: Persze, és direkt vigyáztam, hogy Esz-dúrban legyen. Ami nagyon nehéz hangnem, a vonósoknak ritka madár, de szépen eljátszották.
W: Meghallgattam a most megjelent Filmzenék című lemezedet, amelyiken Tarr Béla filmjeihez ír zenéid jelentek meg. Az őszi almanachnál fölismerhetőek, a Trabantból átemelt zenék. De nem az érdekes, hogy a Trabantból emeltél át zenét, hanem ami nekem általános értelemben tűnik fel veled kapcsolatban, hogy szinte mindig egy korábbi időszak zenei formáit használod. Rendszeresen játszol Balaton-koncerteken régi Hungária-számokat, azzal legalább egy korszakkal vagy egy generációval visszább vagy. A tánc, a keringő is visszatérő motívum nálad, még a szövegekben is. Amikor valami érzelmi állapotot akarsz zenéddel leírni, vagy valami fontosat akarsz mondani, úgy veszem észre, valamilyen módon mindig a tánccal kapcsolatos.
VM: Lehet. Próbálom nem elveszíteni a korábbi korszakoknak azon formáit, amiket jónak tartok. A régi idők rock and roll zenéje rám nagyon nagy hatást gyakorolt. Nem tudom, miért, de valamiért elrejtették előlünk a Chuck Berryt meg a Little Richardot. Az Illéstől hallottunk Little Richardról, de őt magát alig. A Régi Idők Rockzenéje című filmben láttam, hogy mi történt ezekkel az emberekkel, tehát ahogy Little Richard egy Kingfeliratú koronában rettegett kipúderozva, Chuck Berry pedig hihetetlenül fiatalosan és csodálatos erővel adta elő a szerintem legjobb rock and roll-számokat. Az öt legjobb rock and roll-számot a világon ő írta egyedül, és számomra ő jelenti azt, ami a rock and roll, és ő volt az, akinek nem kellett megváltoznia. Bár három évvel öregebb, mint Borisz Jelcin, mégis két és fél órát rock and rollozott Moszkvában egy nagy színpadon. Jelcint pedig öt perc rokizás után kórházba kellett vinni. A Sweet Little Sixteen számnál felrohantak a színpadra a 16 éves moszkvai lányok, és Chuck Berry állította le a beengedőket, hogy hadd jöjjenek. Én is szeretnék 73 éves koromban így muzsikálni, és ezért nem próbáltam mást, mint egy ilyen alap műfajnak a mélyére leszállni.
W: Tehát egy letisztult formát kerestél.
VM: Igen. És szerintem a Kígyó vagy a Harang számokon ezt már érezni.Fotó: Glódi Balázs
W: Egyfolytában ez volt a benyomásom, hogy atmoszférikus, egy kicsit ambientes jellegű a lemez.
VM: Az lemaradt a CD-ről, hogy a hallható zenék mellett legalább annyira fontosnak tartom, hogy a filmekhez az atmoszférákat is az én közreműködésem mellett tettük oda. A Kárhozatban a csillék hangja, és a film egészében a zajok, számomra ugyanolyan fontosak, mint amikor megszólal a zene. Ez tényleg a legfontosabb dolgok egyike, és azt meg kell köszönnöm Bélának, hogy meg tudtam tapasztalnia gyakorlatban azt, hogy mit jelent végig díszíteni egy filmet atmoszférával.
W: Krasznahorkai szövegei mennyiben hatottak ezekre a zenékre?
VM: Feltétlenül. Nagyon. A zene a képi feldolgozásmódhoz, a képek pedig az irodalmi szöveghez alkalmazkodnak. A Sátántangónál szinte már végletekig, ott eleve arról volt szó, hogy egyáltalán lehet-e egy regényt ennyire hűségesen képre átültetni. A szövegről a legkevesebbet az őszi almanachnál tudtam, mert ott nem volt forgatókönyv. Egy megadott témára improvizáltak a színészek, és csak nagyjából annyit tudtam, hogy családi civódás folyik. Amikor a film le lett forgatva, akkor tettem a zenéket ide és oda. A Kárhozatnál már előre tudtuk, hogy rengeteg olyan jelenet van, ahol szól a zene, mert hiszen arra táncolnak, énekelnek, és így tovább. Ez volt egyébként a Krasznahorkaival az első közös munkánk A Sátántangó sokkal jobban igénybe vett, sokkal nagyobb energiát vett ki belőlem, már csak azért is, mert én is játszottam a filmben. A zene annyiban egyszerű volt, hogy ott is tudtuk, hogy mikor tánc van a kocsmában, akkor oda zene kell, és mellesleg a szövegből kiderült, hogy tangó.
W: Értem. De a kérdést nem dramaturgiai értelemben, hanem Krasznahorkai mondatainak zenéjére vonatkozóan értettem. A négy filmzene egyébként önmagában is meghallgatható?
VM: Akik már látták ezeket a filmeket, ók nem úgy fogják ezt hallgatni, hogy ne a filmre asszociálnának. Akik nem hallották, azoknál nem tudom. Lehet, hogy valakinek tetszeni fog, lehet, hogy így egyben egy kicsit hosszú, és akkor talán jobban jár, ha csak egy részletébe hallgat bele, vagy csak egy számot belőle. De ha valaki egy monoton tevékenységet végez, akkor amellett háttérzeneként is meg lehet hallgatni...
W: Látsz folyamatosságot a lemezen hallható zenék közt? Esetleg egy összefüggő történetet?
VM: Szerénytelenség talán, de fejlődést látok szerencsére, és hát ennek örülök is. És ez a fejlődés mutat rá valamire, mint ahogy Béla is fejlődött, és ez nem szégyen.
W: Szerintem ez a fejtődés arra mutat rá, hogy a te zenéd egy jobb hangszerelés által - "mint egy virág" - kibomlik, tehát több mindent képes megmutatni. Az ef Zámbóékkal kiegészült "nagy" Balatonnál, ez egyértelműen kiderül, mégpedig az árnyaltabb hangszerelés által. Ilyenkor a zenédben újabb és újabb rétegek tárulnak fel. Nem merült még fel, hogy egyszer egy valódi nagy zenekarral, vonósokkal, Harangozó Terézzel, és még nem tudom, hogy kivel szólalnának meg a dalaid? Most nem csak a filmzenékre gondolok, hanem általában.
VM: Ezt az ef Zámbó Öcsike forszírozza. Hogyha tényleg gazdagabb hangszerelésben is megszólalhatnának a dolgaim, akkor én azt szeretném, hogy azok legyenek, amiket most írok. Azért, hogy a régi számaimat így eljátsszam, nem hiszem, hogy tudnék nagy erőfeszítést tenni. Hogyha olyat írnék most, ami nagyon érdekel, akkor megpróbálnám, de biztos, hogy ugyanúgy nem sikerülne...
W: Egyébként honnan jött, hogy vonósnégyest írjál?
VM: A vonósnégyes nekem mindig is az álmom volt. A legmélyebb dolgokat a legegyszerűbben vonósnégyessel lehet elmondani.
W: Ez a végtelenül sűrítette forma a zene esszenciája számodra?
VM: Azt, hogy az esszenciája, nem tudom. Egy zeneszerző, ha vonósnégyest írt, akkor az összes lépést, amit a fejlődésben megtett, abban nyomon lehet követni. Így van ez Beethovennél is. És talán pont ő mondta, ha a kvartett jól szól, akkor már nem lehet nagy baj.

Csontos István

Wanted - 2001/06