Víg Mihállyal, a 80-as évek pesti alternatív kultúrájának meghatározó szereplőjével, a magyar popzene egyik legerősebb és legjellegzetesebb dalírójával, Tarr Béla filmjeinek zeneszerzőjével 49. születésnapja után egy nappal készítettünk interjút. Beszélgettünk a költészetről, Lukin Gáborról és a Trabant történetéről, a Hit Gyülekezetéről és Dönciről, aki hosszú évekig volt zenekara, a Balaton gitárosa.
Quart: Mi jött veled szembe előbb, a költészet vagy a zene?
Víg Mihály: A zene. Öt-hat éves koromban elkezdtek menni fejemben a többszólamú vonósok, mert hegedülni tanultam elsőben és másodikban. Apám népzenekutató volt, Kodály volt a csoportvezetője. Később egy másik iskolába kerültem, ott viszont már nem tanultam zenét, mert a tanárom még annyira sem tudott hegedülni, mint én, abba is hagytam. Nagy kérdés számomra, hogy ezzel jót cselekedett-e az Isten vagy nem. Aztán jött a költészet: nyolcadikos voltam, amikor hirtelen kinyílt a szemem és elkezdtem felfogni az odáig rejtve maradt dolgokat. Nagy élményem a Biblia maga. És szerencsére apám szerette a költészetet is, volt a polcon egy csomó verseskötet. Az élet bonyolult, ezért az én első élményem, hogy lehet magyarul verset írni, az Juhász Gyulához kapcsolódik. Fröhlich tanár úr óráján Juhász Gyulánál tartottunk, én meg otthon elkezdtem olvasni a verseit. Aztán már jött József Attila, Ady.
Quart: Mikor érezted azt, hogy neked is kell ezzel foglalkoznod?
Víg Mihály: Rögtön. El is kezdtem verseket írni.
Quart: Megvannak?
Víg Mihály: Nincsenek. Életem egy csúnya fokán nem pap akartam lenni Kalocsán, hanem betértem az undorító, gennyes Hit Gyülekezetébe. Ők a tagjaikat arra késztetik, hogy mindent dobjanak ki. És én kidobtam mindent. Azt hiszik, hogy csak úgy tudják igazán hatalmukban tartani azokat, akiket foglyul ejtettek, ha megszüntetik az ifjúságukat. Ez 87-ben történt. Soha nagyobb bűncselekményt nem követtem el.
Quart: Zenével együtt születtek a verseid? Én azt érzem nálad, hogy ellentmondás és feszültség nélkül van egyben a szöveg és a zene.
Víg Mihály: Igen, szeretném is remélni. Mint zene nem állna meg a lábán, mint szöveg sem, de együtt talán mégis működnek a dalok. Általában a zene van a fejemben előbb és az pörög, mint a ringlispíl, kopog a cipőm, megy a zene és arra találom meg a szöveget. Azok lesznek a jobb dalok. De tudok szövegre is zenét írni, mert most már olyan öreg vagyok. De nem tudok mit csinálni, nekem mindig zene van a fejemben. Hülyén hangzik, nem látszik kívülről. Ha megyek az utcán, akkor is zenét hallgatok, ami belül megy.
Quart: Lemaradtam a 80-as évek magyar undergroundjáról, mert 76-ban születtem. Mi volt akkor?
Víg Mihály: 76-ban én Lengyelországban buliztam a srácokkal. Rettenetesen fiatalon lettem balhés srác. Az első gimnáziumból kirúgtak, mert kettőből megbuktam, és azért nem háromból, mert nagyon szeretett a matektanár néni és ő nem buktatott meg. Pedig neki is meg kellett volna. Intézetben is voltam és ott elhanyagolták a dolgokat. Én pedig azt mondtam, hogy nem fogok elmenni pótvizsgázni, hanem amatőr színész leszek. Erre apám meg az anyám nem mondott semmit, én simán elköltöztem 16 éves koromban, azóta élek egyedül.
Quart: Hány éves korodban kezdtél el zenekarban zenélni?
Víg Mihály: Húsz-huszonegy éves koromban, de odáig én amatőr színész voltam. Voltam az Orfeóban, amit akkor már úgy hívtak, hogy Stúdió K, előtte meg a pesterzsébeti Csiliben játszottam kisebb szerepeket. De eredetileg író szerettem volna lenni, aztán végül botcsinálta könnyűzenész lettem.
Quart: Írtál novellákat meg verseket is, egy kicsit író is lettél.
Víg Mihály: Csak arra nem számítottam, hogy ez együtt fog járni a könnyűzenével, költő sem akartam lenni, meg könnyűzenész sem, igazából író akartam lenni. Őszintén, amikor egész kisgyerek voltam, akkor egész érdekes módon nem futballista szerettem volna lenni, hanem szobrász.
Quart: Minden fordítva történik az életben, Krasznahorkai barátod meg lehet, hogy pont könnyűzenész akart lenni?
Víg Mihály: Igen, ő író lett, pedig jól tud gitározni meg zongorázni.
Quart: Hallgattam Balaton-felvételeket, régieket is, és vicces, hogy azt mondod, milyen balhés gyerek voltál, mert a zene, amit csináltatok, az egyáltalán nem volt balhés. Mennyire volt nehéz akkor ezzel az egészen intim zenével előjönni, ami élesen elvált az URH-, Európa Kiadó-, Kontroll-féle ellen-rocktól?
Víg Mihály: Vagy még akár a Beatricétől is. Miért kell a tengerbe vödörrel vizet vinni? Úgyis előjön az agresszió. Én azt gondoltam mindig, hogy ha például utcai botrányokozás lenne, én nem mennék ki az utcára, otthon maradnék. Ezt úgy hívják azt hiszem, hogy passzív rezisztencia. A zenémben is így működtem: nem azt mondtam, hogy mocskos idők, hanem azt hogy már délután olyan furcsa volt az ég. Érdekes, az, hogy hány helyen játszunk, meg hányszor, engem iszonyatosan nem érdekelt. Egyébként a Bercsényi Klubban és a Kassák Klubban koncerteztünk.
Quart: A Balaton és a Trabant zenekar története és egymáshoz való viszonyuk a mából nézve elég homályos. Mi történt valójában?
Víg Mihály: Én 79 és 82 között csináltam számokat Hunyadi Károllyal, Balaton néven. Amikor megismertem Lukin Gábort, aki a Trabant zenekar agya volt, akkor a Balatont mint olyat abbahagytam, elkezdtem a Trabantban játszani. És amikor a Gábor viszont 85-ben azt mondta, hogy köszönöm szépen és eltávozott Amerika irányába, akkor újra elővettük a Balatont.
Quart: A Trabantban szerző is voltál?
Víg Mihály: Igen, társszerző lettem később. Gábor nagyon nagy hatást gyakorolt rám, ő volt életemben a legnagyobb hatású kollega, barát, munkatárs. És amikor én hazajöttem, akkor azon gondolkodtam, hogy ha másnap találkozni fogok vele, akkor mit fogok tudni mutatni neki? Házi feladat. Aztán marhára dolgoztam.
Quart: Ő milyen hangszeren játszott?
Víg Mihály: Zongorán. És gitáron is tud, balkezes, nem húrozta át. Szellemi, erkölcsi és zenei irányítója is volt a Trabantnak. Három év alatt csináltunk mindent, ennyi ideig tartott a Trabant története.
Quart: Mi volt az oka, hogy később ő nem járult hozzá, hogy ezeket a felvételeket kiadjátok?
Víg Mihály: Nem szereti, ha átvágják. Ne nyúlják le. Ő tudja, hogy ha bárki kiadná, akkor az venné el, és azt mondja, nekem nincs szükségem pénzre, én dolgozom. Ebből meg úgysem lesz..
Quart: Lehet, hogy neki nincs szüksége pénzre, de az embereknek viszont szükségük lehet arra, hogy megvehessék a Trabant-számokat. Találkoztok azóta, hogy ő kint lakik Amerikában?
Víg Mihály: Néha hazajött, ritkán e-mailezünk, de az e-mailezés nem alkalmas forma az igazi beszélgetésre, nem valóságos. Egyébként nem hagyta abba a zenélést, iszonyatosan tud a mai napig is zongorázni. Balett- és opera-korrepetitorként dolgozik Los Angelesben, Hollywoodban. Amikor az útlevelet kérvényezte, akkor ijesztgetésből váratták őt egy napig, de gyorsan ideutazott három amerikai, hogy de igen, igen, nekünk kell ő, mert egy nagyon fontos, pótolhatatlan ember. A legeslegjobban vele szerettem dolgozni életemben.
Quart: Mik a terveid, mivel foglalkozol most? Azt tudjuk, hogy kéthetenként játszotok a Gödörben jópár éve.
Víg Mihály: Jeremiás siralmai címen most írok egy körülbelül 40 perces cuccot. Ez Balaton-lemez lesz. A zenekarom alig várja. Kevesen tudják, de a nézőknél csak mi unjuk jobban ezt a koncertezősdit, mármint úgy értem, hogy én. Ugyanakkor jó is ez, felelősséget is ró rám. Ha ez nem lenne, akkor talán csak az Isten tudja, hogy csinálnék-e bármit. Persze próbálni is szoktunk. Ha új gitáros van, akkor többet. Amíg a régi gitáros volt, addig nem tudtunk próbálni, mert ő, Dönci, három sör nélkül nem tud elindulni, ha meg három sört megiszik, akkor elalszik a villamoson.
Quart: Hát ez elég nehéz helyzet.
Víg Mihály: Sakk-matt, tehát nem lehetett tovább csinálni.
Quart: Kiket szeretsz azok közül a zenekarok közül, akik utánatok jöttek?
Víg Mihály: A Hiperkarmát nagyon, egy kicsit a Kispált, de a Quimbyt jobban. Kiss Tibi tegnap is ott volt, megünnepelt. A cigány zenekarokat is szerettem, apám foglalkozása miatt a roma zene már otthon nagyon fontos volt, a Romano Drom, az Ando Drom, meg a Kalyi Jag. A Parno Graszt is nagyon jó zenekar.
Quart: Innen van tehát a cigány dalokat feldolgozó lemezed ötlete. Amin nem énekelsz tájszólásban, külsőségeiben nem cigányos az egész, csak simán elénekled a számokat.
Víg Mihály: Igen, nagyon fontos mindig, hogy az ember tudja, hogy ha 120-at tud átugrani, akkor ne állítsa 230-ra a lécet, mert akkor csak pirulva átbújik alatta. Hanem legyen 110 és akkor az egy elegáns ugrás. Mindenki tudja, erre bárki képes lehet. Ugyanis itt nem a felhő van az elefántcsont torony magasságában, hanem éppen az az egésznek a lényege, hogy azt, amit én tudok, azt mindenki tudja. Minden ember képes rá.
[Fotó: Huszti István]