"Amit akkor gondoltam és megírtam, állva maradt"

2007-02-03

Víg Mihály együttese, a Balaton soha nem volt betiltva, de a KISZ "ellenőrei" nyilván rendszeresen jelen voltak a koncerteken
Víg Mihály szerint az underground kultúra ma ugyanúgy a margón van, mint egykor, és soha nem lesz belőle mainstream. A Balaton zenekar vezetőjével többek között a hetvenes-nyolcvanas évekről, a korszak legendás figurájáról, Dixiről és a baloldaliságról beszélgettünk.

- A közelmúltban megjelent Menyhárt Jenő és Para-Kovács Imre beszélgetőkönyve, amelyben feltárul az Európa Kiadó és a nyolcvanas évek undergroundjának története. Úgy tudni, Dénes József (Dönci) is megírta már a visszaemlékezéseit, nemrég pedig ismét kiadták a Kontroll Csoport 1983-as lemezét, ezenkívül megjelent a Dixi emlékére készített album. Egyre több szó esik erről a korszakról. Zenekara, a máig működő Balaton is ebben az időszakban, 1979-ben jött létre. Ön hogy élte meg ezt a kort?
- Az Illés-Omega-korszak kifutása után egy halott időszak következett, amely Molnár Gergelyék - a Spions - feltűnésével ért véget. Ők például Menyhárt Jenőre és Müller Péter Sziámira ugyanúgy hatottak, mint rám és még sok más kortársunkra. A nyolcvanas évek eleje jó időszak volt, nyilván azért is, mert fiatal voltam. Lehetett érezni a diktatúra elbizonytalanodását, a pénz meg még nem játszott annyira fontos szerepet, mint ma. A zenekarok között volt egyfajta testvériség: ugyanoda jártunk, és amink volt, azt megosztottuk. Ha valakinek volt egy hangfala, odaadta, ha tudott egy helyet, ahol játszani lehetett, beajánlotta a másikat is. Sok zenekar született akkoriban, és hirtelen telt házak előtt játszottak. Közben mindenki érezte, hogy történik valami.
- Mi volt az a valami?
- Szerintem a Lengyelországban bevezetett szükségállapot volt az a konkrét esemény, ami után a hatalmon lévőknek is világossá vált, hogy vagy itt is hasonló visszakeményedés következik, vagy ebből az egészből finoman ki kell hátrálni, amit végül meg is tettek. Már nem akartak mindenkinek az orrára koppintani, bár ez csak utóbb derült ki. Nem voltak igazán szankciók, mint azelőtt hat-nyolc évvel. Figyeltek, megfélemlítettek, de nem csuktak le senkit. Az, hogy kiszabadult a szellem a palackból, nem annyira az ellenállók érdeme volt, mint inkább az elbizonytalanodott belügyé.
- Bár a köztudatban az él, hogy az egykori alternatív zenekarok a rendszert támadták, több zenész azt állítja, ennél sokkal bonyolultabb ellenállásról volt szó.
- Tulajdonképpen a korabeli performance-ok, például ef Zámbó Öcsike vagy Szentjóby Tamás, nem konkrétan a rendszer ellen lázítottak. Csak éppen a hetvenes években olyan stupid volt a hatalom, hogy azt, aki nem volt egyértelműen velük, már üldözték. Nem volt szabad másképp gondolni. A Balaton-szövegekben egyébként még annyi politika sem volt, mint talán mások szövegeiben. Egyszerűen kívül helyezkedtünk a dolgokon, a saját világunkban éltünk. A helyzet valahogy több optimizmusra adott okot, mint ma. Akkor még azt lehetett hinni, hogy minden jó lesz, ha az oroszok hazamennek, ami nyilván tájékozatlanság volt. Úgy is mondhatnám, hogy az amerikai propaganda jobb volt, mint az orosz. Teljesen figyelmen kívül hagytuk például, hogy ott is lecsukják Chuck Berryt, lehallgatják John Lennont, és házkutatást tartanak a zenészeknél, hogy ott is iszonyatos a nyomor egyes helyeken. Csak azt láttuk, hogy ott szabadság van. Ami aztán ide is beköszöntött a haszonelvűséggel, a tőkehaszon-maximalizálással és az embertelen játékszabályokkal együtt. Félreértés ne essék: örülök annak, hogy megtörtént a rendszerváltás ’89-ben, de úgy gondolom, feltámad még a baloldali gondolat, még akkor is, ha az idáig kipróbált modelljei besültek.
- Ha valaki ilyen kontextusban említi a baloldali gondolat feltámadását, hamar megkapja, hogy kádárista, sőt sztálinista.
- Baloldali az, akinek érték az egyenlőség, a szabadság és a szolidaritás. Ettől még nem vagyok leninista, sem kádárista. Legfeljebb utópista. Mellékesen Jézus nem a tőkehaszon-maximalizálásról beszélt, és Buddha sem. Ha a társadalom nagyobb része odajut, hogy már csak láncait veszítheti, mert hagyják nyomorba és tudatlanságba zülleni, nem lehet csodálni, ha elborult aggyal nekiesik mindennek, tör-zúz. Hatalmas veszéllyel jár, ha hagyják így leszakadni az embereket, mert úgy látszik, eljöhet az a pillanat, amikor már nincsenek megfontolásaik. Az sem igaz, hogy ne lehetne jobban vigyázni rájuk. De ma tényleg kizárólag a pénz körül forog minden, csak arról van szó, és hiába az egyre súlyosabb következmények, például a környezetpusztítás, úgy tűnik, már nem képes új útra térni ez a folyamat.
- Térjünk vissza a korabeli undergroundra. A mai napig sokakban összemosódik a Trabant és a Balaton zenekar. Egy vagy két zenekarról van szó?
- A Balaton 1979-ben jött létre. Lukin Gábor, aki akkor már Amerikában élt, 1982 és ’85 között itthon volt, a Trabant az ő zenekara volt, és ebben az időben létezett, utána nem. A zenekar tagjai rajta kívül Vető János és Méhes Marietta voltak. Menyhárt Jenő, Hajnóczy Csaba, Hunyadi Károly vettek még részt a legelső felvételeken. A Gábor látott engem valamelyik koncerten, aztán a Fiatal Művészek Klubjában mutatkoztunk be egymásnak, másnap eljött hozzám Mariettával, és felvettük a Kergetnek és a Harang című számot. Onnantól én is a lakásába jártam zenélni, ahol a házistúdiója volt.
- Kering egy legenda arról, hogy a Balaton és a Trabant azért zenélt lakásokban, mert csak a házibulikban léphetett fel, színpadra nem engedték. Igaz ez?
- A Balaton eleinte tényleg lépett fel házibulikban is, de akkoriban azok elég nagy események voltak, néha színházi előadásokkal. De az nem igaz, hogy be voltunk tiltva: a Bercsényi klubban, a Molnár utcai művelődési központban és a Kassák klubban is felléptünk. Ezek a helyek nyilván a KISZ ellenőrzése alá tartoztak, és a szervezők hősiessége volt, hogy a feletteseikkel dacolva beengedtek bennünket. Ami a Trabantot illeti, Lukin Gábornak eredetileg az volt az elképzelése, hogy egyáltalán nem tartunk koncerteket, de végül mégis voltak fellépéseink, amelyeken, és ez kuriózumnak számít, Menyhárt Jenő dobolt.
- A Balaton zenekar az idők folyamán többször átalakult. Az egykori tagok közül már csak ön és Magyar Péter dobos van a színpadon. A közelmúltban Döncit Keszei Krisztián váltotta fel, és ismét feltűnt Másik János. Miért került ki a zenekarból Dönci?
- Nekem Dönci több mint harminc éve a barátom. Mindig voltak köztünk váltakozó intenzitású feszültségek, néha még a színpadon is, ami engem, a közhiedelemmel ellentétben, egyáltalán nem szórakoztatott. Volt már ilyen, hogy nem játszottunk együtt. A múlt télen nagyon sokat dolgoztam vele egy CD-n, ami Dixi emlékére készült. Lehet, hogy abba fáradtam bele. Azt sem tudom, hogy ez jobb lesz-e így, ugyanolyan nehéz például próbát szervezni.
- A 2002-ben meghalt Dixi legendás alakja volt a budapesti éjszakai életnek. Egyesek szerint kötekedő alkoholista, mások szerint egyfajta szellemi vezető volt.
- Dixi rám és másokra is nagyon nagy hatással volt. Messziről szemlélve és rosszindulattal azt lehet mondani, hogy egy egész generációt tett tönkre, mert a sleppjével el tudta hitetni, hogy a mámor intenzív keresése önmagában érték, ami egyébként nem igaz, ez az ő sorsából is látszik. Az viszont tény, hogy egyszeri és megismételhetetlen egyéniség volt, és abban a korban a szabadságot jelentette a személye. Nagyon jóban voltam vele, azt hiszem, szeretett is. Engem nem bántott, sőt én értettem is, hogy mit mondott, és ezt úgy fogtam fel, mint egy ritka ajándékot. Vándorprédiátor-szerű alaknak láttam, akit követnek a tanítványai, akire oda kell figyelni, csak ki kell hámozni a lényeget abból, amit mond. Azt is meg lehetett tanulni tőle, hogy hogyan kell nem félni.
- Miként működött közre az emlékére készült CD-n?
- A borítóra azt írták, szervezőasszisztens. Ez jól leírja a valós helyzetet. Dönci arra kért, hogy a közreműködő tizennégy zenészt próbáljam meg a mondott órára odahívni. Ez volt a dolgom, se több, se kevesebb. De az elkészült anyag mind a szerkezetében, mind a hangzásában száz százalékban az ő munkája.
- Dixi simán áthozta a figuráját a rendszerváltáson, az alternatív zenészek egy része, köztük Dönci és ön is, viszont egy időre betért a Hit Gyülekezetébe. Pajor Tamás benne is maradt, a többek kiugrottak. Mi vezette oda ezt a generációt?
- Részben az, hogy előtte évekig tilos volt a vallás, és nagyon tájékozatlanok voltunk. Fogalmunk sem volt róla, hogy ezek az egyházak hogy működnek. Amikor az Amerikában élő húgomnak és Lukin Gábornak megírtam, hogy mi van velem, ők rögtön tudták, ismerve a tévéprédikátorokat, mint a rossz pénzt, hogy ez egy baromság. Nekem az első pillanatban mégis úgy tűnt, mintha a gyülekezet valódi közösség lenne. Pajor Tamás tért be először, és miután az egyik parancs az, hogy minél több embert vigyenek be, Pajor kifejezetten jött utánam.
Ami a helyzetemet illeti: minden bizonytalan volt körülöttem. Sorra születtek a gyerekek, és nem láttam semmilyen perspektívát. Szerettem volna fordítani az életemen, ezért szívesen bekaptam a horgot. Soha életemben nem követtem el nagyobb tévedést, mint amikor beléptem. Teljesen be tudnak épülni az ember pszichéjébe, a gyűléseknek egyfajta hipnotikus hatásuk van. Az ember látja, hogy körülötte ezren őrjöngnek és boldogok, és akkor felteszi magának a kérdést, hogy ő miért nem az. Olyan az egész, mint abban a pszichológiai kísérletben, amikor kilenc beavatott következetesen gömbnek nevez egy tojást, és a tizedik egy idő után maga is elhiszi, hogy amit lát, az valójában gömb. Azzal, hogy a belépéssel nem volt procedúra, egyszerűen megkeresztelnek egy kádban, azt a látszatot keltették, hogy nyíltak és szabadok. A helyzetet bonyolítja, hogy Jézusnak igaza van: tudtak olyan dolgokat mondani, amire rá kell bólintani.
- Hogyan szabadult meg?
- Három hónap után jöttem el. Előtte egy hónapig mindenkinek ontottam az igét, szinte hipnotikus állapotban. Akarsz-e a nyájhoz tartozni? Szégyenteljes, de én akartam, le akartam mondani az önálló gondolkodásról. Elég hamar rájöttem, hogy ez nem lehetséges, és az életemet magamnak kell végigélnem. Az az elv sem tetszett, hogy "ha valaki a pásztort bántja, az az Istent bántja", zavart az egyszemélyi vezetés, a tévedhetetlenség nimbusza, a kritikátlan rajongás, továbbá nem tetszett a könyvekkel szembeni gyűlöletük, más vallásokkal szembeni türelmetlenségük és az sem, hogy pénzt szedtek. Végül annak, aki ki volt jelölve felügyelőmnek, azt mondtam, ha ők a mennyországba kerülnek, én nem szeretnék ott lenni. Ekkor már militáns, formaruhába öltözött csoportnak láttam a Hit Gyülekezetét.
- Hiába a rendszerváltás, a Hit Gyülekezete, a jelenlegi pénzuralom, a Balaton még mindig érvényes. A koncertekre nem a nosztalgiázók járnak, hanem a huszon- és harmincévesek, akik a nyolcvanas években még meg sem születtek, vagy még óvodás korúak voltak. Az összes szöveget tudják. Mitől hiteles még mindig ez a zene?
- Attól, hogy amit akkor gondoltam és megírtam, állva maradt. Arra próbáltam odafigyelni, ami nem változékony. És persze biztos benne van az is, hogy áthoztam valamit annak a korszaknak a levegőjéből.
- Beszélhetünk ma még alternatívról vagy undergroundról? Ha van alternatív, mihez képest az? Régen ez sokkal egyértelműbb volt.
- Egy-egy ilyen koncertre általában száz-kétszáz ember jön be. Ez a kultúra ugyanúgy a margón van, mint akkor, és soha nem lesz belőle mainstream.
- Ehhez képest vannak olyan alter zenekarok, amelyek egyértelműen a tömegmédiát, illetve annak reklámlehetőségeit próbálják használni. Van olyan is köztük, amely épp annak a határán áll, hogy betagozódjék a mainstreambe.
- Nem szabályok vannak, hanem történetek. És mindenkinek saját története van.
- Pajor Tamásnak nemrég jelent meg új lemeze, Menyhárt Jenő pedig megcsinálta a Mr Con and the Bioneerst Amerikában. A Balatontól az elmúlt években nem sok új számot hallhattunk: 2004. október 8-án a Trafóban Eljön címmel elhangzott egy, majd tavaly nyáron a Gödörben hallhattunk új szövegeket, amelyekre a zenekar imprózott. Azóta ezek nem kerültek elő. Most akkor vannak új számok, vagy nincsenek?
- Elvileg vannak, de nagyon nehéz próbálni. Egy koreográfus is hiába képzeli el fejben a darabot, az csak fantáziálás, táncosok nélkül nincs előadás. És az előadásig sokat kell dolgozni. Ha a tagok ráérnének, és nem dolgozna mindenki máshol, össze tudnánk rakni 35-40 percet. A munkacíme már megvan: Irimiás siralmai - Van új a nap alatt.
- A zenekar a ritka kivételektől eltekintve leginkább a Gödör klubban lép fel; a VilágVeleje Fesztivált egyenesen a "házi zenekarral", azaz a Balatonnal hirdették. Sokan vélik úgy, hogy a kicsit elcseszett Trafó helyett tulajdonképpen a Gödör vette át a legendás Fiatal Művészek Klubjának szerepét. Miként látja ezt?
- Ez talán egy kicsit így van. Tényleg olyan hely lett, amit én mindig is szerettem volna. Ahová sok zenész jár, ahol együtt lehet dolgozni, féltékenység nélkül. Egyébként is az az ideám, hogy fiatalokkal kell barátkozni ahhoz, hogy az ember megértse, mi folyik a világban. Reméljük, hogy ez így is marad, egyre több fiatal tehetség tud bemutatkozni, és a képzőművészeti-színházi vonal is erősödik. Jó lenne olyan külföldi klubokkal kapcsolatokat építeni, amelyeknek a Gödörhöz hasonlóan a kortárs élőzene a főprofiljuk.
- Ehhez képest még mindig nem tudni, mi lesz a Gödörrel. A mai napig bizonytalan, hogy megmaradhat-e, vagy a tulajdonos főváros átalakítja. Mit szeretnének a zenészek?
- Mindenki azt szeretné, ha tovább fejlődhetne, és ki lehetne alakítani a még befejezetlen tereket. És akkor tényleg európai színvonalú és hírű hely lehetne belőle.
Eredeti forrás: Péntek Orsolya

Péntek Orsolya

http://www.magyarhirlap.hu/ahogy_tetszik/amit_akkor_gondoltam_es_megirtam_allva_maradt.html