Vita a Trabant mp3-ról

Rükverc

Nekem a Trabant személyes szívügy, múlhatatlanul. Nem vagyok egyedül. Hogy mennyien vagyunk, ahhoz némi támpontot nyújthatna, ha mondjuk a http://www.bahia.hu-n/ és a cég postacímén begyűjtenék a köz véleményét arról, hogy adott (= normális) esetben (ami most nincs) ki vásárolna Trabantot legálisan megjelent CD-n vagy kazettán. A site-on olvasható vita kirobbanása előtt ennek még gyakorlati értelme is lehetett volna: nagyjából belőni a potenciális piacot, ami akár alapja lehetett volna egy előfizetési akciónak. Mindez a vita elmérgesedése után merő képzelgés. A Bahia valószínűleg végképp elvesztette a Trabant kiadásának lehetőségét. Amiben az a legszomorúbb, hogy ez az egyetlen lemezkiadó Magyarországon, amelynek ténykedéséből logikusan következhetett volna a Trabant megjelentetése. Patetikusan fogalmazva, a magyar poptörténelem jelentős részben a Bahiának köszönheti, hogy megőrződött a 80-as évek klasszikus "undergroundja". Az imponáló Bahia-repertoár nem lehetne teljes a Trabant nélkül. Úgy tűnik, sajnos, nem is lesz az.

H

A minap megkért a Wanted, mások mellett, soroljam már föl én is az elmúlt negyven év szerintem legfontosabb magyar albumait. Kapásból beírtam volna egy Trabantot is, ha volna. Pár éve nem is olyan sokon múlt, hogy nem lett, ráadásul épp a Narancs kiadásában nem.

Tetszettek volna másképpen szavazni.

Ha 1998-ban nem a Fidesz nyeri a választást. Ha nem rúgják ki gyorsan Princz Gábort a Postabank éléről. Ha nem a Magyar Narancstól megszabadulva demonstrálták volna a banki sajtóbirodalom leépítésének szándékát. Akkor bizony esély lett volna arra, hogy 1998 karácsonyán egy ajándék CD-vel jelenjünk meg, folytatván a kuriózumok sorát (´96: Narancsfül-válogatás; ´97: Kolinda).

Ez persze történelmietlen. Mi lett volna, ha: ilyen kérdés nem vezet sehova. A Postabank joggal vált meg tőlünk. Csak a Trabant-lemez szempontjából jobb lett volna, ha később teszi. Nincs itt arra hely, hogy részletesen ismertessük a tárgyalást, amit e-mailben folytattunk a Los Angelesben élő Lukin Gáborral, aki a Trabant egyik tagjaként (a New Yorkban élő Méhes Marietta és a Koppenhágában élő Vető János egyetértését bírván) dönthet az általa készített és gondozott, nála lévő felvételekről. Néhány dolog mégis érdekes lehet. Szerintünk (többes a szám, mert Marton László Távolodóval együtt csináltuk ezt végig) reális és kedvező ajánlatot tettünk. Egyrészt a jogszabály szerint meghatározott összeget fizettük volna a Szerzői Jogvédő Hivatalon keresztül. Másrészt az egyszeri alkalomra szóló és a lap utcai létezésének két-három hetére korlátozódó megjelenéssel illeszkedtünk volna a Trabant hagyományos "rejtőzködő", "zárt", leginkább a baráti körnek szánt jellegéhez is, miközben a "rendes" bolti ár tizedéért eljuttathattuk volna kb. húszezer érdeklődőhöz (egyúttal a Narancs hírnevét is öregbítve). Sajnos nem lett belőle semmi. A lap pénzügyileg padlóra került, Lukin Gábort pedig több minden zavarta: az elhúzódó bizonytalanság (ha nagyon gyorsan megcsináljuk, sikerülhetett volna), a lehetséges szponzorok kiléte (akit nem ismert, attól azért ódzkodott, a Bahiától azért, mert egy korábbi eset bizalmatlanná tette), a túl magas példányszám (attól tartott, a lemezek harmadát kidobnák, akkor meg minek), a Szerzői Jogvédő Hivatal (ahol anno be is jegyeztette a teljes Trabant-anyagot, de most semmit nem akart rajta keresztül intézni, nem bízott benne), a díjazás (túl alacsonynak találta). Mindezek ellenére megpróbáltuk volna előteremteni a kiadáshoz szükséges pénzt, és módosítottunk az ajánlatunkon, de a hajó elúszott.

H

Kényes ügy ez. Van (vagyis volt) egy zenekar, aminek a dalai több mint tizenöt év után sem szűnnek meg hatni. Részben éppen amiatt az intimitásérzet miatt hatnak, amelynek igénye mai napig a nyilvánosságtól való távolságtartásra készteti e dalok készítőit (legalábbis a köztük elsősorban döntési helyzetben lévő Lukin Gábort; Vető János engedékenyebbnek tűnik, Marietta pedig nemigen szólal meg). Lukin Gábor mintha családi fényképként tekintene ezekre a felvételekre, indiszkrécióként éli meg, ha idegenek kezébe kerülnek, és különösen rosszallja, ha emögött nyerészkedést érez.

Könnyen belátható, hogy a Trabant tagjai meg akarják tartani a felvételek (magánéletük e hangos darabkái) fölötti rendelkezés jogát, hogy hozzájárulásuk nélkül senki ne terjeszthesse azokat az üzleti életben (a Bahia pedig az üzleti szféra része, jóllehet aligha adhatna ki zenét a butikhálózat nélkül). Nehéz azonban megérteni a teljes elzárkózást (ami zenész kollégákat is sújt: Lukin mélységesen helytelenítette, hogy Vető a saját, Mosolyszünet kazettájára dán felesége magyar énekével fölvette a Piros betűs ünnepeket [zene: Lukin, szöveg: Vető]; azt pedig megtiltotta, hogy Kamondy Ágnes Dalok Közép-Nirvániából lemezére rákerüljön ugyanez a dal, noha színpadon méltó volt az eredetihez; persze mindkettő Bahia-kiadvány). A rajongót, aki imádja és birtokolni akarja a Trabant-dalokat, az együttes jó minőségben, lemezboltban megvásárolható lemezeinek hiánya elkeseríti. Számára érthetetlen, hogy miért nincs, ami van.

Ebben a helyzetben töltött fel valaki a Bahia-lapra Trabant-dalokat (külső feltöltés lehetséges). Ismervén Lukin Gábor érzékenységét, a Bahia egyik tulajdonosa, Bognár Attila a legközelebbi "Trabant-kültag" Víg Mihály szerzeményeire cserélte ezeket, mert azok, ha más felvételen is, de már úgyis megjelentek a Balaton Bahia-kiadványain. Lukin Gábor rendszeresen szondázza az internetet, és ha engedély nélküli Trabant-anyagot talál (márpedig eleve csak ilyen lehet), próbálja eltüntettetni azt. Leszedette ezeket az mp3 file-okat is (és talán ezerszer megbánta, hogy néhány barátjának egyedi Trabant-CD-t ajándékozott).

A Bahia egyértelműen hibázott: nemcsak a hangfelvételt készítő Lukin Gábor, de a szerző Víg Mihály engedélyét sem kérték a közléshez. Ám mindez talán némi nem anyagi haszonnal is járt. Figyelmeztetett arra, hogy bárkiről legyen szó, tekintettel kell lenni mind a személyes érzékenységre, mind a tételes jogra (1994. évi LXXII. törvény a szerzői jogról szóló 1969. évi III. törvény módosításáról; 1998. évi XLIV. törvény az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek védelméről szóló, 1961-ben, Rómában létrejött nemzetközi egyezmény kihirdetéséről). Vető János hozzászólása pedig reményt villantott fel: "A rendelkezésünkre álló hang- és képanyag hozzáférhető lesz hamarosan, egy általunk fenntartott lapon, ahol majd nem hibásan, félreértve, eltorzítva lesznek olvashatóak a szövegek, a szerzők és az előadók, mint oly sok helyen, és megfelelő minőségben letölthetővé válnak a felvételek, jutányos áron megvásárolhatóvá válnak az enervált nyolcvanas évek eme gyöngyszemei."

Föl lehet írni az előjegyzési listára: