Keresve sem találhatnánk jobb metaforát a magyar underground egyik legsajátosabb, legintimebb hangulatú és zenei világú zenekara, a Balaton számára. Immár tizenhat éve, 1980 őszén, az akkor alakult URH-val egy estén adta első koncertjét az együttes, elhozva egy olyan zenei/hangulati világot, mely félszegségével és finomságával egy egészen új színt helyezett el a magyar rockzene (kicsit félve írom le ezt a műfajmegjelölést a Balaton kapcsán) amúgy nem túl gazdag palettáján, egy olyan világot, mely nem egy mai hazai zenekar zenei és szövegvilágában visszaköszön. A Balaton még ma is működik, igaz, az alapítók közül már csak Víg Mihály tagja a formációnak, ám az igazat megvallva: mindig is ő képviselte az állandóságot az együttesben, kis túlzással ő maga a Balaton. Néha léteztek, néha pedig nem: eltűntek és feltűntek újra, mindenféle csinnadratta nélkül, teljes természetességgel, ha úgy alakult és volt kedvük, játszottak, ha nem, akkor pedig spejzolták magukat. Permanens átmenet a létezés és a nemlétezés között: egy zenekar tagság nélkül, inkább csak erőtér, amely mindig más és más változatban rántotta össze a körülötte keringő embereket.

Kezdetben Víg Mihály gitáros-énekes és Hunyadi Károly basszusgitáros alkotta a Balaton állandó tagságát. A pesti underground zenekarok keretállományából verbuválódott kísérőkkel léptek fel, emellett pedig bensőséges hangulatú lakáskoncerteket adtak, melyekről agyonhallgatott, kézről kézre járt kazetták tanúskodnak. A nyolcvanas évek elején indult egy másik együttes is, amely a Balatonnal, Balatont alkotó tagokkal szimbiózisban töltött néhány évet: a Trabant. A képzőművészekből (Lukin Gábor, Méhes Lóránt, Vető János) álló társaság - inkább ez a szó adja vissza a dolog jellegét, mint az "együttes" - Víg Mihállyal, a billentyűs dzsesszista Másik Jánossal és egy senkihez sem hasonlítható énekesnővel, Méhes Mariettával talán még a Balatonnál is bájosabb, amatőrebb világot hozott létre, anti-rock'n'rollt, Folyamatos lebegést, álomszerű képeket. A hangszerek valóban eszközök lettek, a dalok megszólalhattak egy gitárral, egy valószínűtlenül sérült hangú billentyűs minihangszerrel vagy akár egy egész zenekarral is, önálló életet éltek hangszereléstől, adott zenekari összeállítástól és koncerthelyszíntől függetlenül, úgy, ahogy igazi daloknak élniük kell. A Trabant nem túl hosszú létének Méhes Marietta disszidálása vetett véget, utánuk egyetlen hivatalos dokumentum, az Eszkimó asszony fázik című film zenéinek kislemezen megjelent két dala maradt.

A Balaton is befagyott ebben az időszakban, hogy aztán az Európa Kiadó hangszeres szekciójának kíséretével kezdjen majd 1985-86 magasságában új életet, s amikor az Európa Kiadó Popzene című anyagával koncertezett, ezeknek a fellépéseknek Víg Mihály lett a zenei rendezője. A Balaton legösszetettebb, zeneileg legszínvonalasabb koncertjei erre az időszakra tehetőek, a dalokat rendesen meghangszerelték, ám a feszesebb, profibb megszólalás nem ment a hangulat rovására: Másik János billentyűsjátéka és Dénes József (Dönci) senkivel össze nem téveszthető gitár stílusa inkább hozzáadott a szerzeményekhez. 1987 után a Balaton zenekar újra szüneteltette működését: Víg Mihály a Hit gyülekezetének tagja lett sok más pesti underground arccal együtt (dalai addig is hemzsegtek a bibliai utalásoktól). Csak 1989-ben tűntek fel újra, amikor a budapesti Blue Box moziban adtak koncertet, ahol Víg és Hunyadi mellett Menyhárt Jenő és Magyar Péter zenélt az együttesben. E rövid fellángolás után ismét csönd következett, Víg vendégzenélt ugyan az 1990-es URH-nosztalgiapartin és az Európa Kiadó Itt kísértünk című lemezének koncertjén, Balaton-fellépések nemigen voltak. 1994-től kezdve a Sziget vált a Balaton fő manifesztálódási terévé, a "szektás megbolondulás" addigra véget ért, "mintha egy szörnyű pokolra szállás után visszatértem volna a földre" - summázta Víg a tragikus kalandot. Addigra már hivatalosan is kapható volt kazettán egy 1985-ös fellépés rövidített anyaga, és megjelent az archív lakásdemókból koncertfelvételekből összeállított Balaton II. című CD, valamint az Izzó Parázs című könyv, melyben Víg-versek is szerepeltek. Víg Mihály első önálló kötete, a Versek és novellák idén nyáron jött ki, benne jóval több mint amit a cím ígér: az átfogó Balaton-dalszöveggyűjtemény mellett vannak remekbe szabott forgatókönyvek és színdarabok is, köztük a Rock térítő két betéttörténete, illetve a címében sokat eláruló Budapest szerelmese.

Víg Mihályt az utóbbi néhány évben egy sereg olyan személyes tragédia érte, amiből akár egy is kicsinálhatna bárkit, ő azonban összeroppanthatatlannak tűnik.

A "kölyök" ritmusszekció (Oláh Imánuel, Wahorn Simon) és a Hitből úgyszintén kimenekült Dönci kíséretével felvett vadonatúj Balaton-kazetta, A fény közepe a sötétség kapujában a maga huszonnyolc percével Víg életművének eddigi legegységesebb, legkerekebb legsúlyosabb produktuma: a lírába kényszerített halál, a kíméletlen önazonosság, a poroszkáló, botladozó ének és zene Neil Young-i minőséget teremt, és akkor még szó sem esett arról, hogy Víg Mihály az egyetlen magyar rockszövegíró, akit a klasszikus magyar irodalom és költészet ihlet, akin látszik, és akinek ez jól is áll. Mestereit, Krúdyt, Adyt és a többieket a Holt Költők Társasága című dalban meg is énekli, ám a hallgató nem nagyon tudja megállni, hogy a címet ne a magyar underground figuráira aktualizálja.

-eNeRDZSi-
 

Wanted 1996/10