A mese Rezsőről, a nehézszívű antiszociális lényről szóljon, aki - mert antiszociális volt - már régóta a hajléktalanság és a bűnözés vékony határmezsgyéjén lavírozott. Lakása nem volt, a lakótelepek tizedik emelet fölötti átjáróban húzta meg magát éjszakánként. Már jó ideje sikerült egy fix átjáróban aludni, ahol a mennyezeten lévő vasmerevítőkre helyezte a nagy szerencsével guberált pokrócát és elindult, hogy valami módon megélhetéséről gondoskodjon. Látszólag céltalanul ődöngött, de kutató tekintetét nem kerülte el egy üres üveg, egy nyitva hagyott lépcsőházajtó sem. Pedig pont az ilyen emberek miatt próbálják mindig zárva tartani a lépcsőházajtókat, akik az átjárókat hálóhelynek használják és gyalog járnak, nem liften, hogy a villanyóra szekrényekben esetleg elhelyezett üres üvegekre, elemelhető , tárgyakra vadásszanak.
   Az idő reggel nyolc körül járt, mikor egy férfilépett ki az egyik kapun, hóna alatt egy pótkerékkel. Rezső rástartolt a kapura, de azt döngve csapta be a pneumatikus szerkezet az orra előtt. Ennek a háznak olyan volt a bejárata, hogy szorosan egymás mellett két kétszárnyas ajtó is állt, és Rezső örömmel vette észre, hogy a másik ajtó (tehát nem az, amin a pótkerekes férfi kilépett) enged a finom mozdulatnak, amivel kinyitni próbálta. Benn volt a lépcsőházban, lassan, megfontoltan elindult fölfelé. Benézett a villanyóraszekrényekbe, két borosüveget sikeresen süllyesztett el a hóna alatti viseltes bőrtáskába. A harmadik emeleten járt, mikor ajtónyikordulást hallott. Gyorsan meglapult egy fal takarásában és látta, hogy egy kislány szalad le a lépcsőn, hátitáskával a hátán. El lehetett késve, mert nagyon sietett, és talán ezért nem vette észre, hogy az ajtót nem csapta be elég erősen. Mindenesetre a kislány sietős léptei elhaltak, nyikorgott, majd nagyot csattant a földszinti kapu. az ajtó pedig halk cliccenéssel résnyire nyílt, utat engedve e a Nap fénynek mely kiáramlott a normális körülmények között csak mesterséges fénnyel megvilágított lépcsőházba. Ki volt hát vetve a csali a hirtelen ölbe pottyant lehetőségtől felindult, izgatottá vált Rezsőnek, aki riadtan latolgatta, hogy van-e bent valaki, vagy ő, akit mindig üldözött a balsors. végre tényleg megfogta az Isten lábát. Kis ideig lélegzetvisszafojtva fülelt, aztán rövidét csengetett, majd lábujjhegyen a lépcsőházba szaladt és várt. Persze nem jött ki senki, ő pedig újra az ajtóhoz ment, nesztelenül belökte, a küszöböt halkan átlépte és csendben behajtotta, kilincsre zárta maga mögött az ajtót. Mozdulatlanná dermedt testével, felszegett fejével legjobban egy filmbeli revolveresre hasonlított e pillanatban, elszántság és testtartás tekintetében egyaránt. Miután se kintről, se bentről nem hallott gyanús hangot, kiengedett és közelebb lépett egy előszobai cipőkanálhoz, ami a tükör mellett lógott egy bársonyzsinóron, hosszú bambusznyele volt és a másik végén egy pici kéz volt látható, amelynek kinyújtott mutatóujjával a hátat lehetett megvakarni. Végigsimította az eszköz sárgánerezett műanyagnyelvét, megsimogatta a bársonyzsinórt, megtapintotta a bambusznyelet. Boldog volt. Végigment az előszobán, bekanyarodott az étkezőbe, majd belépett a legbelső, legnagyobb szobába. Az egyik falat szinte teljes egészében elfoglalta egy hatalmas koloniál-szekrénysor. Ezekben a szekrényekben, tudta jól Rezső - szeretnek lenni panofixbundák, naftalinos öltönyök, kosztümök, kalapok, lepedők és más tartozékai az ágyneműknek. Azoknak az ágyneműknek, melyek között nem ritkán pénz, vagy jeligés takarékkönyv lapulhat. Mindezt Rezső az ajtóból másodpercek alatt felmérté s a szívét eltöltő öröm ellenére egyenlőre az elszállítással kapcsolatos problémáknak szentelte idejét. A garderobe-ba sietett, ahol két nagyméretű vulcanfíber-kofferre bukkant, azoknak tartalmát, gyermekruhákat és különböző nyári holmikat - nem habozott a földre borítani. Az üres bőröndöket vidáman, szinte kecses mozdulatokkal vitté a nagyszobába. ahol azokat kinyitva lette a szekrény elé, a dohányzóasztalra és elkezdett kutatni és pakolni. Először az üvegezett vitrint nézte át, aztán a könyveket szórta a padlóra, lapjaikat átforgatva, hátha abban van elrejtve a pénz. Talált egy- vaskazettát, a zárban ott volt a kulcs is, de sajnos a vasdobozban pár értéktelén papíron és egy napszemüvegen kívül nem volt semmi. Átnézte a fiókokat, a rongyokat kirángatta a földre, az étkezőben lévő beépített szekrény tartalmát szintén a padlóra szórta, hatalmas rendetlenséget csinált a másik két szobában is, ahogy sietve próbálta megállapítani, mi az, amit érdemes magával vinnie. Különösebben értékes dolgokra nem sikerült rábukkannia, de azért nippekkel, rongyokkal, ruhákkal megtömte a bőröndöket, amennyire meg bírta tömni őket, aztán a konyhába vette az útját, mert eszébe jutottak a talán értékes porcelánok, és mert eszébe jutott, hogy éhes. Kinyitotta a hűtőszekrényt. Talált egy rántott csirkecombot kistányéron, meg egy felbontott üveget, ami félig volt fehérborral. A tányért az asztalra helyezte, a combot egyik kezébe fosta, az üveget a másikba, fogával kihúzta és a padlóra köpte a dugót, jót húzott az üvegből és a hűtőszekrényt egy jókora rúgással becsukta. Letette az üveget az asztalra, beleharapott a csirkecombba, aztán eszébe jutott, hogy a szekrényben talán értékes szervizek találhatók. Sorban kinyitotta hát a szekrényajtókat és a csirkecombot a mosogatóba dobva földbegyökerezett lábbal megállt és csak nézett hosszú ideig. Vajon mire?

 
  1957-ben röppent fel a hír a Szovjetunióból; az ember kilépett a világűrbe, megkezdve annak meghódítását. Határtalan lehetőségek nyíltak még a teremtő ember előtt. Az első ember pedig, aki kilépett a világűrbe, a nép egyszerű gyermeke, a Szovjetunió hőse, Jurij Gagarin vezérőrnagy volté.
   A szekrényben - egy talán értékes szerviz és más üvegek és porcelánok mellett - volt egy műanyagtányér, belsejében egy fényképhűségű Gagarin portréval. Gyermekien, ártatlanul, optimistán mosolygott a vezérőrnagy a tányérról és Rezső, aki sokszor látta a hőst és sokszor hallott róla, egész szívéből beleszeretett ebbe a tárgyba , amit kézbevett és látta, hogy a hátulján van egy madzag is, hogy szükség esetén a falra is fel lehessen akasztani. Úgy érezte, megtalálta, amit keresett és hirtelen eszébe jutott, hogy tetten érhetik, ezért mit sem törődve az összepakolt bőröndökkel, elvihető holmikkal és értéktárgyakkal, a tányért a kabátja alá dugva szélsebesen elhagyta a lakást, az ajtói becsapva maga után, hogy így a visszatérést is lehetetlenné tegye.

  Szinte a súlytalanság állapotában lebegett, ahogy hirtelenjött boldogságában valósággal rohant az utcán. De lassan elmúlt extatikus eufóriája, gondolkodni kezdett és érezni, hogy hiába, bármennyire tetszik is neki frissen szerzett tulajdona, mégis kénytelen lesz megválni tőle, hogy pillanatnyi szükségleteit ki tudja elégíteni, ezért a "Használtcikk" felé vette útját. Szokásától eltérően nem nézte a csikkeket az utcán, nem vadászta a használt buszjegyeket. Az üzletbe lépésnél riadt volt és vívódó. A pult mögött kövéredő, középkorán túljáró asszonyság üldögélt, aki számláiba, hivatalos irataiba mélyedve fel sem nézett, míg Rezső hangja fel nem tört berozsdásodott torkából.

- Jó napot kívánok!
Az eladónő rövidet biccentett és gyakorlott simasággal, teljesen érthetően felelte;
- Jó napot.
- Egy tányért szeretnék eladni.
- No tányért - sajnos - nem veszünk. Egy darabot meg pláne nem. Esetleg szervizt. De azt se nagyon.
- De ez nem olyan tányér - mondta Rezső kabátja alá benyúlva hanem képes. - és a megdöbbent eladó elé tartotta a képet, aki felhúzott szemöldökkel kérdezte:
- Nocsak? Gagarinos tányér?
- Igen. Az. Ajándéktányér. Nehéz tőle megválnom, mert nagyon a szívemhez nőtt, csak pillanatnyilag kissé megszorultam.
- És gondolja, hogy ez bárkit is érdekel ? - Nem tudom.
- Húsz forintot adhatok érte.
- Egy Gagarinosért ?
- Sajnálom.
- És ha esetleg a sálamat is...? - kérdezte kétségbeesve és félénken Rezső.
- Na itt egy ötvenes és végeztünk! - mondta türelmetlenül az eladó és átadta a pénzt, a tányért pedig egy kelletlen mozdulattal a többi kacat közé tette maga mellé és megint papírjai tanulmányozásába mélyedt, miközben Rezső leforrázva kisomfordált.

A talponállóban, ahova betért, nehéz szívvel rendelt.
- Egy korsó sört és egy cseresznyét kérek.
- Negyvenhét húsz. - felelte a csapos, aki a poharakat elébe tolva könyörtelenül a nagyot csengető kassza fiókjába dobta hanyag mozdulattal a mindennél drágább ötvenest. Rezső lehajtott fejjel baktatott kopott kabátú társai közé. Menekülnie kellett, egyedül lenni kis időre, valamennyire berúgni, mert az már fél "siker". Megragadta a cseresznyés poharat legurította egy széles és heves mozdulattal, de most nem azért markolta meg a két lábon álló dupla deszkát, hogy el ne dőljön, hanem azért - hogy most hirtelen könnyűvé válva - fel
ne repüljön a plafonra. Hirtelen csodálatos, megmagyarázhatatlan álmot látott. Egy, hatalmas fa alatt látta magát fehér szmokingban, egy gyönyörű fiatal hölgy társaságában. Lassan, karonfogva sétáltak lampionok között. mélyen megrendülve beszélni kezdett, csodálkozva látta, hogy patetikus vallomásba kezd.
- Asszonyom! vége van a bálnak. (De hát miféle bálnak van vége? Kérdezte magától kétségbeesve álmában.) Adja a kezét! (És nem csak hogy megszorította a gyönyörű praclit, de fejét jó erősen belefúrta a dekoltázsba is. Óh, micsoda illat.) Feleljen őszintén! (Itt álmában kibontakozott a keblek közül, és kétségbeesetten nézett.) És ha mindent elhibáztunk, ne tartsuk-e félelmetes ténynek azt, hogy még a halál se biztos? (Halál? Micsoda marhaság ez? - kérdezte magától.)
  Újra hallani kezdte a talponálló moraját, különös látomása véget ért.

  Csodálkozva nézett körül, egy másodpercig restelkedett furcsa tudattalan állapotán, mert fogalma sem volt arról, hogy észrevettek-e bármit a körülötte állók, aztán megnyugodva, vagy inkább kiszakítva magát a fantáziálásból egy óriási slukkra lehajtotta a sört.

(ÉS)

  Rezső már régen hallott arról, hogy Ganz Mávag Nagy Kultúrtermében lehet éjszakai lottóválogatást vállalni. Elhatározta, hogy belevág, tisztességes munkával fog pénzt keresni. Mozogtak a kezek a stócok között. mint a motolla, nyakak verejtékeztek, rózsaszín és haragzöld kardigánok rikítottak, komoly férfiak és megállapodott nők mind-mind virtuozitással tették a dolgukat, csak egy-két amatőr kezdő próbált Rezsővel együtt beletanulni a szakmába. Egy öt helyen perforált kis kartonlapot tartott a kezében, azt illesztette rá a kitöltött szelvény re és ahány kis x látszott a lyukakban, annyi találatot ért el a fogadó. Alig dolgozott háromnegyed órája, mikor a kartonlapocska alól öt x nézett vissza. Így nevette ki a szerencse az izzadt tenyerű Rezsőt. Halk zsongás töltötte be a Nagy Kultúrtermet, a levegőben cigarettafüst lebegett és Rezső döntött. Gombóccá formálva, titkon és sebesen legyűrte egy embertársa másfélmillióját, aki - úgy lehet - hiába sír majd, kezében a szignált, de immár vitathatóan eredeti igazolószelvénnyel.

RIPORTER - Mi történik, ha valakinek lenyelik az öttalálatos lottószelvényét ?
TÁRSADALOMIBIZTOSÍTÁSI ÉS LOTTÓIGAZGATÓSÁG ELNÖKE - Akkor a duplikát alapján, melyet páncélszekrényben őrzünk - kártalanítjuk a jogos panasszal élőt.