Primadonna
Rendező
Dramaturg
pincérnő
Ying és Yang
Utas 1.
Utas 2.
Öregember
Generalisszimusz
Négy beatzenekar
Jelmezes bálozók
Balett táncosok

1. jelenet
Kagyló lépcső
 

 A Mária téri obeliszket látjuk, a tetején lévő bronznapon megcsillan a lebukó Nap utolsó sugara.
Tekintetűnk a Kagyló Bár bejáratára téved, amelyen épp akkor nyomul be két fiatalember, a Rendező és a Dramaturg. Leülnek egy asztalhoz. Jön a pincérnő.
P. Tessék parancsolni!
D. Két kisfröccsöt kérünk szépen. Vöröset.

A TV-ben megy a Híradó 2. Forró nyári éjszaka, valamikor a 80-as években. Kilenc felé jár az idő. Hozzák az italt.

P. Tessék parancsolni!
D. Köszönjük szépen.

Koccintanak, de nem szólnak egymáshoz. Gyorsan megisszák az italt és kimennek. A kijárattól tíz lépést sem kelt megtennünk, máris elérik a Kagyló lépcső alját, ahol R. lépéseit hirtelen megszaporázva rohanni kezd fel a lépcsőn. D. kétségbeesetten próbálja tartani a tempót, és majdnem sikerül is neki, de láthatóan nem bírja úgy az iramot, nagyon kifullad. A nagy rohanásban véletlenül meglöknek egy öreg embert, aki történetesen egy göcög dinnyét visz a hóna alatt. A dinnye leesik a földre és kigurul belőle két kis kínai férfi (Ying és Yang), akik táncolni és énekelni kezdenek.

Y.Y. A könnyű az nehéz, a hideg az meleg.
Jó egyedül is, de még jobb veled.
Derűre ború, borúra háború,
Most elküldték Kantot a fenébe,
Így kezdődött el a béke vége.
Eltiporva hever a szétfröccsenő anyag.
Hatalmat akartál, ezért nem vagy szabad.

Egy lépcsőfok a fiúknak kb. a derekukig ér, néha felmennek a bácsi kezére, mert az óriás hozzájuk képest. Az apró kínaiak eltűnnek, mint egy látomás, R. és D. továbbrohannak fölfelé, el a dinnye roncsai fölött tanácstalanul álló öregember mellett. Pár pihenővel feljebb megállnak.

R. Így képzelsz el te egy jelenetet?
D. Így képzelem el! Miért ne lehetne felvenni két jó táncossal?
R. Felvenni éppen fel lehet. Na gyere!
És megint elkezdenek rohanni.
D. De miért kell ennyire rohanni. Hova rohansz?
R. A költők köztudomásúan kettesével veszik a lépcsőfokokat. Fel kell rohanni a lépcsőn.
D. No de százzal?

2. jelenet
Mackó úr
 

Hőseink erősen kifulladva megérkeznek a lépcső tetején lévő parkba. Ott megpillantanak egy ivókutat. Megnedvesítik az arcukat, kicsit isznak.

Milyen finom ez a víz!
Minden mozdulat fájdalmas borongást okoz. Hogy morajlik alattunk a város.
Itt meg mintha minden fűszálon rengeteg ékkő ragyogna. Ebben a varázslatos és isteni tájban hirtelen egy macska jő elő. Jói vagyok nagyon, de félek is, hogy megsérül, széttörik hirtelen ez a rend, összeomlik a valóság, és megmutatja tulajdonképpeni arcát, amely titokzatos, félelmetes és rettenetesebb, mint ami emberi elmével elképzelhető. Mintha minden vak véletlenszerűségnek lenne alávetve, mintha minden véletlenül, magától történne, de mégis egy mindennél elemibb, mindennél ősibb törvénynek engedelmeskedne. Hihetetlenül szép, ahogy a borostyánleveleken duzzadnak az erek, a köveket atomjaira esve látom, minden kis részecske forog, pulzál, elkerül a helyéről, hogy spirális pályáján ugyanoda visszatérjen.

Szereplőink a monológ alatt felmennek egy kis lépcsőn, fájdalmas borzongások között, lenéznek a városra, megvizsgálják közelről a harmatos fűszálakat. Egy bokorból lassan kijön egy cirmos cica. A park színes ruhákba öltözött balett táncosnőkkel telik meg. R. és D. sötét ruháikban a tánckar férfitagjaiként szólót táncolnak. Mikor megállnak, a lányok kitűnnek a képből, hőseink pedig hipnotizáltan merev mozdulatokkal cigarettát (füstszűrő nélküli Symphoniát) vésznek elő a zsebükből.
Munkásruhában vannak, kínaias sminkkel az arcukon. Kínai szocreál cigarettareklám szobraivá változnak. Hátterük az ezer fényben sziporkázó város, legjobban kivehető a zöld neon "Erdért" felirat. A zene véget ér, a mozdulatok ismét természetesek lesznek, ők sétálni kezdenek és D. mesélni kezd.

D. Most én mesélek el neked egy rövidfilmet.
R. Rövüfilmet?
D. Revüt! Sir Nyúl egyszer vette nyúlszőr kalapját, a nyúlcipőt, és nyúlni ment. A kalap láthatatlanná tette, a cipő (egy elnyűtt sportcipő) a gondolatnál is gyorsabban repítette.
Látjuk a "Nyúl" nevű hajléktalant, aki betörőszemüveget visel. Felteszi viseltes kalapját és abban a pillanatban eltűnik.
Egy viseltes sportcipő emelkedik a magasba, hogy az is láthatatlanná váljon, aztán pedig az önkiszolgáló polcait látjuk, melyekről boszorkányos gyorsasággal tűnnek el a különböző árucikkek: vörösbor, whisky, kiflik, felvágott, kávé, sajt. Egy templom (a városmajori kistemplom) előtti padon, kalapját maga mellé téve hírtelen megjelenik Nyúl, a fent említett holmikkal alaposan megpakolva, lábán a sportcipő.

D. De e mindeddig vidám történet szomorú vége, mikor üldözőbe veszi a nyúltolvaj. Kétkerekű molnárkocsira szerelt zsákkal feltűnik a marcona Közterületfenntartó. Nyúl a zsákmányt eldobálva rohan a horizont felé, gyorsított felvételben, nyomában a testes, de serény egyenruhással.
R. Ez miért olyan nagyon vidám szerinted? Inkább nézd ezt a szobrot!

Közben Mackó úr szobrához érkeznek.

R. Most egy történetet sziszeg feléd a Liba,
    Akit a Róka hóna alatt látsz.
    Hogy a torkát épp elengedték,
    Nyelvét nyújtva sziszeg rád.
    De hova rohannak ezek az állatok?
    Mitől olyan mérges ez a Mackó?
    Úgy mozognak ezek, hogy nehéz lesz
    Fennmaradni ezen a talapzaton,
D. de elég nehéz lesz lejutni róla,
    bár ezt a követ a szél úgyis kifújja alóla.

Körbejárják a talapzatot és egyszerre olvassák hangosan a kőbe vésett szöveget:

R. és D. Emlékezésül Sebők Zsigmondra, Mackó Úr megteremtőjére.

3. jelenet
Vám
 

Van egy áramszekrény a szobor és a Bécsi Kapu között. Ez az áramszekrény (ki tudja, miért) vastag mormogó, duruzsoló hangot ad. Egy lámpa sárga fénye, és egy fáról a lámpa alatti járdára hullott különös lila termés olyan érzést kelt, mintha röntgenkapun kéne átmenniük. Határállomáson.

R. Húzd ki a kezed a zsebedből, arcodon ne legyen rezdülés.
Zsebükből kihúzott kézzel, zavartan mertnek át a fénykörön. A Bécsi Kapu belsejében felmentek a lenyilazó lőrésekhez.

4. jelenet
Hős Lancelot a lőrések mellett
 

A Levéltár mögött csodálatos szépségű, nyugodt ívben indul meg a Tóth Árpád sétány, A fal tetején végigfutó járdán jelmezben pillantjuk meg szereplőnket. R. Hamletnek, D. Lancelotnak öltözött.
D. Tessék, a lépcsőn belegabalyodtam a felszerelésbe , kioldódott ez a masni, vagy mi a bánat!
D. kardja hozzáér R. lábához.
R. Kiszúrod a harisnyagatyámat, te őrült!

Hosszú vergődés után Lancelot páncéljának valamennyi alkotórésze csörömpölve a földre hull. Rózsaszín jégerfelszerelésben látható.

R. Hős Lancelot a lőrések mellett!

Elérnek az utolsó török várkapitány síremlékéhez.

R. Szép példája a lovagiasságnak.
Továbbmennek, és a sétányt szegélyező ágyúk láttán megszólal a dramaturg.
D. És ágyúk, fegyverek...

5. jelenet
Rondella
 

Az ágyuk mellett ismét szokott polgári ruhájukban mennek a sétányon a Levéltár és a Hadtörténeti Múzeum között. Varázsüttön, virágos szoknyában ott áll a nő a sétány másik végén. Zene szólal meg, ők táncolva sietnek, vagy inkább rohannak egymás felé hárman. Először R. illeti kezével a lány könnyű kacsóját, aztán a zavart D., majd hármasban (a nő kettejük között) egyre gyorsuló tempóban polkáznak a közben vakító fénybe borult rondellára.
Itt barokk zenét játszik egy vonószenekar, svédasztalok roskadoznak ételtől, italtól, idős emberek kortyolják selyemruhában a pezsgőt. Bál van. Ünnepély, ahol az ifjú párt köszöntik. D. (mint vőfély) oldalt mosolyog. Egy jóságos öregúr finom bókkal tálcát nyújt feléjük és ők koccintanak. R. és Primadonna olyan csókot váltanak, amilyet az anyakönyvvezető előtt szokás.

6. jelenet
Az élet vize
 

A Várszínház mellett van egy kissé keleties, kissé geometrikus díszkert, közepén kecses márvány ivókúttal.
Ez a Korona cukrászda elől jól látható. Három szereplőnk vigyázatlanul lép az úttestre, elég nagy forgalmi dugót
okozva, de azért valahogy átevickélnek, és a kert felé rohannak a virágok közti utcácskákon.

R. Iszol?
Kérdezi P.-tól
D. Majd én!
Iszik, megmossa az arcát. R. követi példáját.
R. Nem tudom, miért vagyok ma ilyen lelkes, ha vizet látok.
P. Mert ebből a kútból az Élet vize folyik.

7. jelenet
Turul
 

Hőseink a Sikló előtti téren, a Turulmadár mellett mennek.
P. Mintha valami zene szólna!
A palota tetejének világítását mérik.
R. Mintha folyna a fény ezen a tetőn.
Elérnek ahhoz a kapuhoz, amelyen át lemehetnek a palota előtti teraszra.
D. Micsoda kapu! Milyen lépcső! Vakuljak meg, ha ennél masszívabb operett díszlettel volt már dolgom. Erről olvastam a Magyarországban.

Letekintenek a lépcső tetejéről és csodálkozva látják, hogy a szökőkút körül hatalmas jelmezbál van. A térség négy sarkán négy zenekar játszik egyszerre négy különböző számot, a teret pedig ellepi a több száz főnyi jelmezbe öltözött társaság* . De D. már a lépcső tetején megmakacsolja magát, nem akar lemenni, úgyhogy visszafordulnak, és lemennek Siklóval a Clark Ádám térre. Mennek az autók, az Alagút kivilágítva ragyog. Leülnek egy padra, nézik a nulla kilométerkövet.
 
R. Ím itt a kő kívül, de hová tették a kalapácsos embert? Mindenesetre a parkok színvonala sokat javult az utóbbi időkben. Én körhintáztam akkor, amikor ez a rész még egy kavicsos, sivár játszótér volt.
Ebben a parkban vannak deszkákkal letakart aknák, az egyik platót vékony zöld korlát szegélyezi, mintha híd lenne. Ezt a hidat próbálgatja közepésen nagy ugrásokkal.
D. Hahó!
Kiállt !e az üregbe.
D. Van ott lenn valaki?
Aztán társaihoz fordul.
D. Nyilván itt van elrejtve az ország urániumtartaléka.
    Lángoknak lett martaléka marharépatartaléka.
    Rádiókabarétréfa a Márkustól.
D. Minek menjünk a klubba?
P. Szerintem ne menjünk oda!
R. Szerintem meg igen. Itt vagyunk a nulla ponton. Lenullázva. Mért pont most ne csináljam azt, amit minden nap szoktam.
D. Hülyéség. Nem hiszem, hogy el tudnám viselni ebben az állapotban.
E. Miért nem?
D. Félnék a részegektől. És pont a nulla pont miatt. Itt jobb Budán. Itt érzem jól magam. Itt nincs olyan büdös. Ez nem olyan lapos.
D. Ez zöld, az meg fekete. Ez tiszta, az meg koszos.
R. Engem nem érdekel. Menjünk oda és kész!

A Lánchíd jobb oldalán mennek át Pestre. Gyorsan és félve. A víz kavarog, a lámpák fénye bántó. Gyors képek erek, oroszlánok, a kavargó víz, a híd közepéről a Margit és az Erzsébet hidak, végül a Fórunt hotel előtti térség.

9. jelenet
Vörösmarty tér
 

Az Apáczai Csere János utcában a Fórum és az Átrium körött megszólal D.

D. Különös sziget ez a demarkációs vonal mögött. R. A nyugat szivárgott ide át, nem? *  
A Vigadó és a Mahart körött befordulnak, és megpillantják a Vörösmarty teret.

Ezt is jól kisimították. Nagy tatarozás folyik és ez elég érdekes. Városfejlesztés, infrastruktúra.
D. Erről hallottam nyilatkozni a metróban egy részeget. Egy, még félbevágva is hatalmas kenyeret vett elő a szatyrából, és felháborodva mustrálta, milyen kicsi a papír, amit adnak hozzá. Agresszíven fixírozta az utasokat, és így fakadt ki: ``Egymillió-háromszázezer köbméter földet termeltünk ki az aluljárókból, mert kétezer évig jó volt a földön járni, de most már nem jó!"
R. Láttam én is egy palit, aki beleköpött a kárpitos műhely elé kirakott rekamiéba. Továbbá, szerintem, kell takarítani egy városban. Tetszik, ha egy út sima. Annak az a dolga.
D. Na de mindig csákányozni, forgatni a földet lapáttal? Elég kellemetlen. Egy brigád egyből hat üveg bort vesz.
E dialógus alatt átmennek a téren az angol követségig.
 
 

10. jelenet
Nagymező utca

 
A következő beszélgetés az Operától a Nagymező utcáig tart.
R. Teljesen elegem van belőled!
D. Még te beszélsz? Átcipelsz ide, ahol dühöng a forgalom. Nem értem, miért kell nekem itt gyalogolni? Pláne nem értem, hogy miért nem engedsz vele beszélni.

Rámutat P.-re.

R. Az, hogy beleszerettél, nem lep meg, de meglep, ha nyíltan tolakodsz. Ez, ha nem is teljes tékenység, de féltékenységnek nyugodtan mondanám.
P. Na jó, kopjatok le.
D. Most már tényleg idegesít, hogy így pöffeszkedsz és így csodálod magad. Nem vagyok kíváncsi.
R. De hát miről beszélsz? Egyáltalán nem is értem.
D. Arról, hogy hányingert kapok ettől a joviális nagybácsi stílustól. Nyomozathatod a mellét is, ha kedved van hozzá.
P. Te normális vagy?

11. jelenet
Nov. 7. tér

 
Átmennek a zebrán, és a járdán megállva beszélgetnek.

P. Ne hülyéskedj, komolyan itt akarsz hagyni minket?
R. Hová mész? Csak nem haza? Még éjfél sincs.
P. Úgyse tudsz elaludni.
D. Na jó.

Föltesz egy, napszemüveget. Csend van. Állnak a trafik előtt.

D. Mindegy. Unatkozom.
P. Figyelj, ez olyan szemétség!
R. Tényleg nem jössz?
D. Tényleg.
P. Ha akarod, mi sem megyünk a klubba. Csak sétálunk az utcán.
D. Na jó, hagyjatok!

Dühösen nézik egymást, de D. hajthatatlan. Két-három lépést hátrál, tenyerét lassan felmutatva mondja.

D. Sziasztok.

Hátat fordít nekik és megy a Margit-híd felé. A lány és a fiú nem szólnak. Kicsit megsértődve utánanéznek, és elindulnak ketten, tovább a Népköztársaság útján.

12. jelenet
Klub erkély
 

A korlátra könyökölve beszélgetnek.

R. Persze én is félnék attól, amit most lent látnék. Kocsmába menni egy ilyen nyári estén? Meg azt érzem, hogy mindenképpen el kell rejtenem a kezeimet, olyan furcsának látom őket, de nincs hova. Pénz sincs nálam.

P. Nálam van valamennyi.
R. Legyint, száját összeszorítja. Nem tudom, meg merjem-e neked mondani? Nem vertem be egy szöget a galériába és most ráesik az egész cucc a gyerekre.
P. Milyen galéria?
R. Elvállaltam egy hülye galériát egy helyen a bátyámmal. Alszik alatta egy gyerek, mi meg tök ideiglenesen tettük föl egy szöggel és attól félek, hogy az egész rázuhan a gyerekre. P. Dehogy esik rá.
R. Akkor ne menjünk be, mi? Szavalni kezd:
Kedves magad a szememből átvándorolt a szívembe.
Körbe-körbe forogsz benne, jól beléz, vagyok szeretve.
Lejönnek a lépcsőn, ki a kapun, és elindulnak a Kodály körönd felé.
R. Ez még nincs megzenésítve. Mint ahogy ez sem:
Volt vodka, hozott.
Itt itta. Bolond.
Hatalmas a toxikus hatás.
P. nevet.
R. Egyre világosabban látom, de a szó szoros értelmében látom, hogy a szavak milyen hatalmas erővel hatolnak a világba. Mennyire képesek arra, hogy az anyagot átalakítsák. Hogy a szóban iszonyú erő van, és kárt okozol, ha ezt lebecsülöd. Mert az ember hatalmat vesz azon. amiről beszél, a semmiből teremt a beszéd erejével, amit szerintem csak nagyon kevésen gondolnak végig, miközben iszonyú erővel omlik a szövegük a valósásba. Legalább annyira, mint amennyire egyáltalán létezik ez a valóság.
P. De sok beszédnek sok az alja. Különben értem, miről beszélsz. Az önmegvalósító jóslatokról, nem? Hogy jóslatot kapni is, adni is veszélyes, mert rád csattan még kegyetlenebbül, mint azt bárki elképzelhette volna.
R. Azért nézed mindig a tenyereket és beszélsz róluk összevissza? Igaz, hogy én meg írni szoktam. Szó elszáll... Papírkonténerekben tárolom a papírt. Zűrzavar és korabánat. Leülnek egy padra és a szemben lévő ház kapuját nézik.
P. Nem olyan ott az a fény, mint egy holográf feszület?
R. Pulzusát tapogatja. Sápadt és verejtékezik.
R. Képzelj magad elé egy nagy termet. Zöld a szőnyeg, fekete faburkolat a falakon és a mennyezeten.

Mi is látjuk a termet, amiben csak egy íróasztal van. Erre az asztalra támaszkodik állva egy, Napóleonra emlékeztető kövér férfi, "Képzeletbeli Generalisszimusz". Az asztalon egyetlen papírlap, rajta a Tánc című vers:

Te bolond vagy és bűnöző
És az Élmunkás téren állsz és
A csajodra vársz, hogy ripizzetek.

R. A császár haragszik, úgy érzem. Szörnyű, kettéválasztott világ. Fehér és arany színben látom. Most arra is emlékszem, hogy erős emberek botoztak meg régen. A félelemre emlékszem. Ahogy közönyösen lefeszítenek. Dosztojevszkij azt írja, hogy rimánkodni szoktak. “Drága testvérem, ne üss nagyokat, az Isten szent nevére kérlek". Persze azért mindig nagyokat ütnek. Azt érzem a zsigereimben, amit a deresre húzás előtt érezhet az ember. Hogy nagyon fog fájni.
Ismét a holográf feszületet látjuk, aztán a lány arcát.
P. Én meg kékes fényben látom a szenvedő arcot és ez megnyugtat, vígasztal engem. Úgy érzem, mintha azt mondaná, hogy gyerekem lesz tőled.

13. jelenet
Élmunkás tér
 

A teljésen kihalt éjszakában az Élmunkás-híd Rudas László utcai végén tűnnek fel. R. kissé !e van maradva. Retteg. A lány elég mérges.
P. Gyere már! Miért kell három méterenként leállni?
R. Miért, hová megyünk?
P. Hogy-hogy hová? Át a hídon.
R. Én félek!
P. Mitől?
R. Magamtól. Attól, amire gondolok. Hogy óriási, helyrehozhatatlan bűnöket követtem el, és elém áll egy szellem, fényből alkotott, a Világ Királya - Jézus, és én porba omlok és azt fogom kiáltani neki Könyörülj rajtam! Ha most jönne el, nem tenné meg.
Mertnek át a reménytelenül kihalt hídon.
R. Okoztam valaha nagy fájdalmat neked?
P. Igen.
R. És meg tudsz valaha bocsátani nekem?
P. Nem tudom.
Leérnek a Csanádi utcai aluljáróba. A közepén megállnak.
R. Értsd meg. rettenetes állapotban vagyok. Annyi minden észembe jut most, amit nem kellett volna tennem vagy mondanom. Például a “Tánc”
P. Micsoda?
R. A “Tánc".
“Te bolond vagy és bűnöző és az Élmunkás téren állsz és
A csajodra vársz, hogy ripizzetek. “
Ez a vers a kegyetlen, rád csattanó jóslat.
P. Mi az a ripi?
R. Hát...amikor a primadonna földhöz vágja a szövegkönyvet.
A lány ridiküljével alaposan fejbe vágja. Lehet, hogy valami kemény van benne, mert R. a földre esik. P. meglepő nyugalommal hagyja ott alélt áldozatát, aki lassan felocsúdva szinte négykézláb mászik ki a templom előtti térre. Térdre roskad és imádkozni kezd.
R. Ó, mindenütt jelenvaló irgalmas Isten, Te a szívembe látsz és tudod... van-e jogom ahhoz, hogy téged hívjalak? Meghalt az Apám és meghalt a Barátom, és én még mindig itt forgok a kínos földi létben, és mindig félek, mert képtelen vagyok magamat ügyesen kormányozni. Midig szenvedélyek hátára pattanok és látom, hogy mi a jó, még prédikációt is tartok róla, de nem cselekszem.
Ha most elvészed az életemet, nincs reményem arra, hogy sorsomat elkerülve ne a Holdra jussak. Hisz, "ki elment nemrég, most a Holdban lakik. Te voltál, aki ezt megsúgta nekem". Én is oda mennék. Egy talán intelligens, de mindenképpen nagyon szomorú, szótlan társaságba. Én tudom, hogy Te mindenkinél jobb vagy, tudom, hogy nincs nálad irgalmasabb, de nem kérem, hogy megkegyelmezz, nem kérek több lehetőséget, mert elfáradtam. Nem tudok többé hinni magamban.

14. jelenet
Árpád-híd
 

A Népfürdőtől a Korvin Ottó térig egy lendülettel rohan át az 1-es villamos. Kel fel a nap. Pár hajnali utas között pillantjuk meg hősünket. Nézi a csodálatos körpanorámát, A Parlamentet, a Várat, a budai hegyeket a Margit-szigetet, mindenekelőtt a Dunát. A rendező szeme lecsukódik, előbb csak a feje horgad le, aztán leesik a padlóra. Két ember fölé hajol.

Utas 1. Meghalt, vagy mi?
Utas 2. hallgat.